Kinek mi a véleménye egy magyar tőkésosztály megteremtéséről, megerősítéséről?
Dolgoztam magyarnak is, multinak is. Jelenleg több mint a kétszeresét keresem meg egy európai multinál, mint ezelőtt a magyarnál, kb. ugyanazért a munkáért. Amíg csak rajtam múlik, magyar embernek soha többé nem dolgozom. Kb. olyanok, mint a koreai, kínai munkáltatók. Akinek volt már ázsiai főnöke, az ismeri a poklot.
A tőkésosztály meg születhetne egyszer munkából, mert a szétlopott EU-s támogatásokból nem valami nagy teljesítmény, és elég nagy hülyeség azt gondolni, hogy az ország érdekében lopták el az ország pénzét.
Azt, hogy ez egy csodálatosan hangzó ürügy, ami totális humbug, de ez nem probléma a lakosság pénzügyeket és gazdaságot nem értő 99%-ának.
Teljes aránytévesztésben van az, aki szerint 1, 10 vagy akár 100 Mészáros Lölő közpénzen való felhízlalása is bármilyen észrevehető hatással tudna lenni a gazdaság egészére, az ország sorsa velük formálhatóbbá válna.
A rettegett Gyuribácsi vagyona, mielőtt a nagyját jótékony célokra ajánlotta volna fel, 35 milliárd dollár körül alakult. Eközben az amerikai háztartások összvagyona 130 trillió, azaz 130.000 milliárd dollárra becsülhető. Gyuribá, a világ 30 leggazdagabbjának egyike, ebből úgy 0,027%-nyit irányított fénykorában. A Gyuribá-Lölő váltószám pedig 30-35 körüli.
Nincs olyan, hogy nemzeti tőkésosztály, érted? LOPÁS van. A közvagyon saját tulajdonba adása.
Ehhez asszisztál az agyhalott baromja.
A magyar tulajdonú iparnak, kereskedelemnek és mezőgazdaságnak nagyon is lenne értelme, mert így a haszon nagy része kimegy az országból és sosem fogunk felzárkózni, sőt... Viszont azt, hogy ez csupán pár ember kezében öszpontosuljon, nem tartom szerencsésnek. Lenne ennek gazdasági kerete, például olyan részvénytársaságok, ahol a dolgozók is tulajdonosok és osztalékot kapnak a nyereségből, és bár nagyobb, de mégis csak kisebbségi rész van az irányítók kezében, például sokkal értelmesebb megoldás.
Annó a privatizáció során fel is merült ez, hogy a dolgozók is kapjanak részvényt, de túl kapzsi volt az akkori politikai hatalom és ezt nem akarták, pedig sokkal jobb lett volna, mint láttuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!