Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Úgy látjátok ti is, hogy...

Úgy látjátok ti is, hogy mostanra a magyarok a legintelligensebb emberek Európában?

Figyelt kérdés

Ugye ott vannak a volt komcsi országok. Ezek többsége szlávokból áll, akiknél mindig mindig ez a vallásos-nacionalista parasztkodás megy. Szuka-bljat, ortodox középkori babonák, erőszak. A románok is ide tartoznak.


Ezen kategóriából egyedül a lengyelek, csehek, észtek a normálisabbak, illetve az oroszoknál is létezik egy értelmesebb réteg.


Akkor ott van Nyugat-Európa, azok közül talán csak a finnek normálisak, illetve a 80-as, 90-es években a németek is egész jófejek voltak, de mostanra sajnos meglibbantak, bár nem annyira, mint a skandinávok.


Ha a szlávoknál ez az erőszak-nacionalizmus-vallás szentháromság adja a buta miliőt, akkor nyugaton inkább ez a vegyünk új kocsit hogy mutogassuk a szomszédoknál-a szakmámon kívül nem értek semmihez-semmi lexikális tudásom nincsen biorobot mentalitás megy. Sok mindenben még mindig őseikre, a középkori jobbágyokra hasonlítanak, csak valamennyire felmodernítve. Újabban az amerikai-stílusú liberalizmus lett az "új kereszténység" amiben szentül hisznek és indulnak ballib keresztesháborúba, mint anno Amiens-i Remete Péter szegényserege.



Nálunk viszont -ezt külföldiek is megjegyzik- az emberek sokkal többet gondolkodnak és tájékozottabbak.


Se a szláv mucsai értékek, se a nyugati konzumidiótizmus és libbantság nem jellemző annyira, egy ember általában nem csak a saját szakterületéhez ért, népszerű a sci-fi stb.



2021. ápr. 21. 13:49
 1/10 anonim ***** válasza:
88%
Hülyeségeket írsz.
2021. ápr. 21. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
88%
Abszolút nem! Nézd neg hogy élnek más országban az Eu-ban és nézd meg hogy él a magyarok többsége..
2021. ápr. 21. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
#2 Más választ sem vártam egy materialista kapitalistától...
2021. ápr. 21. 13:57
 4/10 anonim ***** válasza:
80%
Szerintem minden országban vannak okos emberek és kevésbé, ezt nem egy mohó emberek által tervezett határvonal dönti el.
2021. ápr. 21. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
91%

"vallásos-nacionalista parasztkodás"

"vegyünk új kocsit hogy mutogassuk a szomszédoknál-a szakmámon kívül nem értek semmihez-semmi lexikális tudásom nincsen biorobot mentalitás megy"

"sok mindenben még mindig őseikre, a középkori jobbágyokra hasonlítanak"

Ennél jobban nem is lehetne leírni a tipikus magyarok jellemzőit.

2021. ápr. 21. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 TotoJTD válasza:
78%
#2-es, a valaszod koze sincs a kerdeshez. Nem hinnen, hogy a magyarok annyira intelligensek lennenek, sot. Szerintem kimondottan buta nep a nagy atlag, nyilvan vannak nagyon intelligensek, sot sikeres tudosok, kutatok, de ha atlagot nezunk, butak vagyunk mint a fold. Es ezt mi sem tudna jobban bizonyitani, eleg ha csak korbenezel es eszreveszed milyen a magyar mentalitas. Aki intelligensnek veli magat, az nem viselkedik igy, ahogy az orszagunk lakoinak a legnagyobb resze teszi.
2021. ápr. 21. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
60%
Amikor itteni vitákat olvasom akkor ellenkezőjét hiszem el. Megy a nácizás és a kommunistázás minden oldalról xd
2021. ápr. 21. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
74%
Én mentalitásra gondoltam.. nem javakra. A közösségi élet szabályainak tiszteletbe tartására, az egymás iránti toleranciára, megértésre, elfogadására. El se hiszed mennyi emocionális intelligencia kell ilyesmihez! A társadalom nem azon alapul hány phd-ja van az embereknek hanem ezeken az alapokon! És el se hiszed mennyire messze kullognag a magyarok ebben! Mellesleg azzal hogy te másokat ismeretlenül elkönyvelsz ennek vagy annak rád se vet jó fényt....
2021. ápr. 21. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
60%

Ha valóban intelligens ország lennénk, már rég a Mi Hazánk, vagy egy hasonlóan szélsőjobboldali nézeteket valló nemzeti kormányunk lenne.

Nem pedig arról menne még mindig a vita, hogy Gyurcsány, vagy Orbán; baloldal, vagy kamujobboldal.

2021. ápr. 21. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
84%
A magyar semmivel nem jobb ezeknél hanem valahol a kettő keveréke. Sikeresen vegyítettük a Nyugat és a Kelet rossz tulajdonságait.
2021. ápr. 21. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!