Lázár János prominens fideszes politikus azt nyilatkozta, hogy a Fidesz elvesztette a 2019-es önkormányzati választásokat. Eddig azt mondták toronymagasan megnyerte. Félrebeszél János?
"2019-ben – akárhogy kerülgetjük a témát – a Fidesz mégiscsak elvesztette az önkormányzati választást. Súlyos presztízsveszteségeket szenvedett, lásd Budapest.”
#10 Aha. És persze Puzsérék ezt is éppen olyan pontosan fogják tudni, mint minden mást korábban.
Semennyire.
#11
Logikus dolgokat mondtak. Szerintük Lázár most a tehetős, kedves, bölcs földesúr szerepét játssza. Vona hozzátette, hogy Lázár majd a poszt-orbáni utódlási harcra készülhet, próbálja magát felépíteni. Abban egyetértettek, hogy Orbán száműzte Lázárt, és most neki újra föl kell építenie magát, ha vissza akar kerülni oda, ahonnan lepottyant.
Az önkormányzati választásoknál közel sem egyszerű eldönteni, hogy melyik párt, pártszövetség nyert. Hiszen, ezrével kerültek megválasztásra helyi (települési és budapesti kerületi) önkormányzatok, amelyekbe külön választottunk polgármestereket és képviselőket; valamint megyei és fővárosi közgyűlések, utóbbi esetén megválasztásra került a főpolgármester.
A FIDESZ arra hivatkozva kommunikálta győzelemnek a ’19-es önkormányzati választást, mert a megválasztott megyei önkormányzatok mindegyikében a FIDESZ-KDNP által jelölt képviselők lettek többségben megválasztva; ez 100%-os győzelem volt. Azért ezt tekintették értékmérőnek, mert az összes mandátumtípus közül ez volt az egyetlen, amelyekre csak pártok, pártszövetségek állíthattak jelölteket. Ez volt az egyetlen választástípus, ahol a pártok mérettettetek meg.
Ha nehéz is az összehasonlítás, azért, vannak számok. És ezek alapján lényegesen több FIDESZ-KDNP jelölt lett megválasztva, mint ellenzési pártok jelöltjei.
Sok független jelölt indult, de sokan voltak, akiket valamelyik párt, pártszövetség jelölt.
Megválasztott kormánypárti jelöltnek számolom azt, akit akár a FIDESZ, akár a KDNP jelölt, akár önállóan, akár egymással, és/vagy bármilyen más párttal, egyesülettel stb.-vel szövetségben.
Megválasztott ellenzéki jelöltnek számolom azt, akit akár a DK, akár a JOBBIK, akár az LMP, akár a MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT, akár a MI HAZÁNK, akár a MOMENTUM, akár az MSZP, akár a PÁRBESZÉD, akár a SZOLIDARITÁS jelölt, akár önállóan, akár egymással szövetségben bármilyen mennyiségben és összetételben, és/vagy bármilyen más párttal, egyesülettel stb.-vel szövetségben.
Legyen a FIDESZ, KDNP jelölésű megválasztott FK, az ellenzéki pártok által jelölt megválasztott pedig EL, akkor
főpolgármester: FK 0 / EL 1,
polgármester: FK 601 / EL 39,
egyéni választókerületi képviselő: FK 812 / EL 381,
egyéni listás képviselő: FK 1111 / EL 53,
kompenzációs listás képviselő: FK 273 / EL 194,
megyei közgyűlési képviselő: FK 245 / EL 132
fő lett megválasztva.
A főpolgármester kivételével minden mandátumnál fölényben, elég nagy fölényben volt a FIDESZ és KDNP.
Képen: [link]
Részletezve
- A kormánypártok jelöltjei: [link]
- Az ellenzéki pártok jelöltjei: [link]
Megnéztem, hogy nem arról van-e szó, hogy például polgármesterek esetén a FIDESZ, KDNP jelöltjei jellemzően kistelepüléseken lettek megválasztva, az ellenzéki jelöltek pedig nagyobb, jelentős településeken. Nem, a lakosságszám alapján egyáltalán nem erről van szó. És például egyéni listás képviselő, illetve kompenzációs listás képviselő választás a 10-ezer fő feletti településeken volt, és ott az elsőként linkelt táblázatban jól látszik a fölény.
Nem tudom, hogy Lázár János milyen adatokra alapozva állította, amit állított. A valóságban arról van szó, hogy nem akkora fölényben lettek megválasztva a kormánypártok jelöltjei, mint előtte. És vesztettek látványos, azóta is felemlegetett helyeken; például erős a főpolgármesterség elvesztése.
De, összességében, jelentős arányban nyertek.
#13
Mindenki nevében köszönöm a választ, ritkán látni ilyen tartalmas kommentet.
Lázár személyes kudarcként élte meg, hogy városában, útmutatása és a FIDESZ erőteljes agitálása ellenére, dr. Márki-Zay Péter meggyőző fölénnyel lett polgármesterré választva, és a 14 tagú képviselőtestületben is csak 5 Fidesz-Kdnp-s van. Így, erősen alulnézetből érzékeli az eredményeket.
Tudta, hogy erős mondás a vereség, ezzel – mint a kérdésből is látszik – forgalomba került a személye.
Kb. féléve jelent meg interjúban az a kijelentése, hogy „a Fideszben és azon kívül is fognak még hallani rólam”. Nyilván, fog még mutatkozni a választásokig, hiszen a megye – ami új nevének ő a keresztapja – egyik országgyűlési képviselője, országos ismertségű politikusa.
"De, összességében, jelentős arányban nyertek."
Hmm akkor elég fura, hogy egy fideszes még is vereségről beszélt. :)
Nem tudom, mit jelent a hümmögésed.
Gondolom, a 2021. ápr. 18-án 20:52-kor megjelent válasz közölt adatai alapján el tudod dönteni, hogy ki nyert.
◤ Ha kételkedsz a közölt eredményekben, akkor ellenőrizheted.
[link] » Választások, népszavazások » ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK » 2019 ← kattintás.
• Helyi önkormányzati választások 2019 ← kattintás.
Mandátumok nyerteseinek letöltése » Helyi és nemzetiségi önkormányzati mandátumok nyertesei > ← kattintás.
Excel formátumban letöltődik például a mandatumok_onk-nemz_2019_20210421_1145.xls file, ahol 2019 után a letöltéskori idő van.
Így néz ki az eleje: [link]
A „D” oszlopban vannak a jelölő szervezetek, a „C” oszlopban a mandátum típusok.
(Az állami szervek spórolósak, 2003-as Excelben töltődnek le az adatok, még meg is lepődtem, hogy ezúttal nem a jogtisztán is ingyenes LibreOffice van alkalmazva.
Mindenesetre, áttettem a 365-ös Excelbe, amiben sokkal összetettebb szűrési lehetőség van, és hatékonyabb képletek.)
Mivel a választási törvény szerint, ahol lakosságszámfüggő feltétel van, a tárgyév január 1-i lakosságszámot kell figyelembe venni. Ezt a Belügyminisztérium közli.
[link] » Kérem válasszon a menüből » Lakossági számadatok » Magyarország állandó lakossága Magyarország állandó lakosságának száma az év első napján megyei és települési bontásban » 2019 ← kattintás.
Excel formátumban letöltődik a kozerdeku_lakossag_219.xls file.
Ennek adatait összefűzve a mandátum adatos Excel táblázattal, olyan elemzés is végezhető, hogy például milyen mandátumot ki milyen átlagos lakosságszámú településeken nyert.
Természetesen lehet település típusonként, vagy területenként (megye, régió) elemzéseket is végezni. ◢
A válaszban közölt eredmények adódtak, ahol azt is megmutattam, hogy milyen pártokat, pártszövetségeket vettem figyelembe.
Ha más eredményre jutsz, akkor velem tisztázhatod, ha nem, akkor Lázár Jánossal.
(Utóbbinál nem tudhatom, hogy mire alapozott, de hajlok arra, hogy a 2021. márc. 19-én 11:10-kor írt válaszban írt lehet az oka, és/vagy vagy Budapest jelentős mértékű elvesztése él az emlékeiben. De lehet, hogy csak egy lufi-puki volt, hátha felé fordulnak néhányan. Akkorát már nem szólt, mint egy petárda, és nem is visszhangzik sokáig. Nagyon el van maradva, már régóta nem a 2019-es választás a téma, hanem a 2022-es, ami után egymást kölcsönösen börtönbe kísérik majd. Keresgélhet a szótárban, mert az ingerküszöböt már a tömeggyilkos szóhasználatig emelték a pártok. Vagy inkább süllyesztették.)
https://www.youtube.com/watch?v=0zbpbQjcIws
Nekem itt a fidesz prominensei nem úgy tűnnek, mint akik annyira örülnének ennek a győzelemnek. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!