A fidesz ugye nem lehet ennyire aljas - vagy mégis?
"Márki-Zay visszautasítja, hogy felelős lenne egy anyuka haláláért"
„Egészen döbbenetes aljasságot találtam Lázár hírportálján: a Rákosi-korszak népi levelezői színvonalán, egy névtelen vásárhelyi a kórházban koronavírusban állítólag elhunyt édesanyja haláláért is engem okol. Az aljasságnak nincs határa”
A becsületüket már egy jó ideje eljátszották.
Az irányítást folyamatosan kiveszik a kormány fennhatósága alól, egy esetleges bukásra felkészülve.
Már csak a választásokat tudják elveszíteni.
Szóval minden IS bevetnek, ami pár százalék szavazatot hozhat.
Úgy az 5. perctől beszél a kínai vakcináról, ezek után ha mondjuk te hiszel neki beadatnád magadnak?
Most ha így nézzük, hogy aktívan kampányolt ellene akkor tényleg olyan hihetetlen azt elképzelni, hogy egyes ellenzéki/semleges szavazok neki hittek és inkább nem kértek az elérhető oltóanyagokból?
De ennél a DK is kampányolt még durvábban a kínai vakcina ellen aztán láss csodát saját politikusuk, Penz András belehalt a covidba, a feleségének meg kutya baja aki elfogadta a kínai oltást.
6
A kínai vakcina a kínaiak bevallása szerint sem ér semmit. 3 oltás után ad olyan védettséget mint a moderna/pfizer/AZ az első oltás után. És háromszor annyiba kerül mint a többi és EMA engedélye sincs és nem is lesz neki.
6-os!
A kérdés nem a kínaiakról szól, hanem a fidesz gátlástalanságáról.
Én látok abban gátlástalanságot ha esetleg valaki felhívja arra a figyelmet hogy mennyire káros az, hogy folyamatosan keltik a bizonytalanságot a keleti vakcinákkal kapcsolatban, a regisztrációval szemben, az oltások lebonyolításával kapcsolatban.
De neked miért fáj ennyire az igazság, hogy a kedvenceidnek nem drága az emberélet ha arról van szó, hogy azzal kormányt lehet váltani?
9-es!
És aki a libbancsok által ajnározott "Fricit" fogadta el és kapta, de ennek ellenére mégis meghalt az kit okoljon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!