Szerintetek is erősíteni kéne az ellenzéki fiatalság külföldre költözését?
Én úgy vagyok vele, hogy aki fiatalként szídja a kormányt, tipikus nyugati érvekkel fikázza a magyar társadalmat, hipsterkedik, LMBT-zik, SJW-zik, és MeToo-zik, azokat legszívesebben állami támogatással költöztetném Nyugat-Európába.
Az itthon maradó hazafias fiatalok pedig sok gyereket fognak szülni, hazafivá nevelik a gyerekeiket, és 20 éven belül kialakul az új magyar fiatalság, akik nacionalisták lesznek.
#18
Nem, Magyarországon nem végeztem mesterképzést. Skóciába költöztem ki, itt egy mesterképzés egy év alatt megvan. Az első mestert 24 évesen fejeztem be, a második 25 évesen. Ha ennyire érdekel, az alábbi kettőt végeztem el:
Annyi "bonyodalom" volt, hogy egy hónapig mindkettőt csináltam (ugye szeptembertől szeptemberig, bár az utolsó egy hónapban már érdemi dolgok nem történnek).
Anyagilag pedig volt egy támogató családom és elnyertem az első képzésre egy ösztöndíjat, ami anyagi támogatással járt (nyilván ez a brexit előtt volt, amikor még az EU-s diákoknak sokkal több lehetősége volt ilyenre), valamint az alapképzésem mellett még Magyarországon eljártam dolgozni. Két évig a kerületi IKEA-ban, ha esetleg ez is érdekel.
26/N
21
Akkor nincs összehasonlítási alapod, már ne haragudj, a mesterképzésekkel kapcsolatban, csak az, hogy ott 1 év alatt megvan a papír.
Igazából más kategória, mint a magyar szint, csak a neve ugyanaz.
De hát van aki meg Olaszországban szerez orvosi diplomát, mert ott csak 4 év, slussz, és külföldiektől nem is várnak sokat.
Nem érdekel, de te magad is írod a komolyságát, hogy 1 hónapig mind 2 "mesterképzést" csináltad, mert az első utolsó hónapjában érdemi dolog úgysem történik. Azaz gyakorlatilag marad a 11 hónap "képzésre".
Komolyan elhiszed, hogy ér is ugyanannyit, mint egy magyar mesterképzés?
#22
A minőség mindig felül fogja írni a mennyiséget és elhiheted, hogy nem semmittevéssel telt el az a két év. Nyilván a legtöbb ország jobb valamiben, mint a másik és így az ez iránt érdeklődök odamennek. Például ha a divat érdekel, előbb megy Franciaországba, mint Norvégiába. Viszont világviszonylatban nézve - beleértve minden szakot - a skót oktatás színvonalasabb, mint a magyar és többen is választják.
Mondjuk nekem nem világos, hogy miért bánt téged ennyire, hogy a számomra jobb lehetőséget választottam és éltem vele. Megnéztem a magyar lehetőségeket és láttam jobbakat. Én kérek elnézést, hogy nem próbáltam ki mindent, ezzel időt vesztegetve. Eleget beszéltem a magyar egyetemista ismerőseimmel, szóval a magyar oktatásban is vannak üresjáratok.
Miért zavar ez téged, ha szabad kérdeznem?
26/N
23-24
Látom jól elvagytok "egymással", 1 percen belül.
Zavarja a nyavalyát, te akarod magad igazolni, ha igaz a történeted, és nem valami reklám. A skót oktatás világszínvonaláról. A birodalmi angol nyelven,
persze.
#25
Eleve nem értem, hogy minek kellett belekötnöd az első válaszomba, holott megvolt a lehetőséged, hogy csak a kérdésre adj egy értelmes választ.
Sajnálom, hogy ennyire nehezen fogadod el mások döntéseit és azok okait. Bárhol utánaolvashatsz a dolognak, a tényeken nem változtat. Végül is nem Skóciában probléma, hogy egyre több fiatal költözik el egy jobb élet reményében.
26/N
26
HA Skóciában vagy, tudod, hogy pont probléma a fiatalok elköltözése IS, hiszen a SKÓT parlamentben még felvetni sem szabad a brit birodalomtól való függetlenség kérdését, és a tengerentúlon várnak kedvezőbb politikai helyzetre.
Mint ahogy a skóciai tanulmányokat népszerűsítő válaszod is a külföldről politizálást mutatja.
Csak -a fene egye meg, ez a mi istenverésünk-, a mi külföldről politizálóink NEM a nemzeti függetlenségÉRT politizálnak kívülről, hanem pont ellene.
"Szerintetek is erősíteni kéne az ellenzéki fiatalság külföldre költözését?"
A k.va jó volna, mert akkor maradna 2 millió seggtürhő agyalágyult orbánista meg a nyomor....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!