A Lajtabánság megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készülnek valami (akár helyi szintű) ünnepséggel így a Covid idején is?
1921-ben volt a Rongyos Gárda gerillaháborúja a mai Őrvidéken, ahol kikiáltották a Lajtabánság nevű államot. Ennek idén lesz a 100 éves évfordulója.
Készülnek valami megemlékezésekkel? Most már állami szinten is sokat foglalkoznak Trianonnal.
Igaz persze járvány van.
Kétlem, szerintem nagyon nem is kellene ezt ünnepelni. A Rongyos Gárda katonái is részt vettek a Fehér Terrorban, ahol a környékbeli baloldali gondolkodású embereket (függetlenül attól, hogy részt vettek-e a Tanácsköztársaság vörös terrorjában, lásd Simon káplán esetét) illetve teljesen ártatlan zsidókat kínoztak meg és végeztek ki. A Lajtabánságon áthaladó vonatokat, illetve egyéb kereskedelmi járműveket kirabolták, vámnak csúfolva. Gyilkosokat minek ünnepelnénk? Nem ünnepeljük sem a nyilasok hatalomátvételét, sem a kommunista """"felszabadítást"""", a Lajtabánságot sem kellene. Ezt nem is lehet igazából államnak nevezni, annyi történt, hogy egy rablóbanda átvette az irányítást egy vitatott környék fölött.
Persze ez végül jóhoz vezetett, hiszen Sopron és környéke végül szavazhatott, hogy melyik országhoz tartozzanak, de akkor inkább ünnepeljük a népszavazás dátumát, ne a gyilkosokat.
Kár, hogy erről a tényről lemaradtam. Én támogatnám.
Hála az áldozatukért! Dicsőség nekik! 🇭🇺
Prónayt szerencsére utolérte a sors, és Héjjast is.
Pszichopata gonosztevők voltak, és ez még akkor is igaz, ha sikerült kikényszeríteniük a soproni népszavazást.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!