A választási győzelem után hány nappal utalják először az alapjövedelmet?
#13
Nekem nincs, de sokan emiatt szavaznak rájuk és ezt harsogják. Itt is többek között.
#16 Volt céldátum, még az első Orbán kormány alatt - 2008.
Aztán Medgyessy eltolta, majd gyurcsány teljesen törölte, mert olyan gazdasági helyzetet teremtettek amiben már nagyon messze kerültünk a teljesítési kritériumoktól.
Azóta viszont az eurozóna folyamatosan bajban van. Semmiféle előnyünk nem lenne belőle ha eurónk lenne, csak hátrányunk.
#18 NEM VOLT GAZDASÁGI VÁLSÁG AKKOR! Miért kell állandóan hazudni?
2008 őszén ért el hozzánk a devizaválság. Annyira primitív és szánalmas dolog ilyen hazugságokkal erőlködni. Semmi mást nem kellene tenned mint a wikipédiát megnézned.
"Az első Orbán-kormány 2001-ben 2007. január 1-es euró bevezetést tűzött ki célnak.[5][6] 1998 és 2002 között 14,3%-ról 9%-kal csökkent az infláció 5,3%-ra. 2000-ben az államadósság az elvárt 60% alá csökkent (55%-ra), államháztartási hiányt pedig sikerült 3%-ra leszorítani,[7] vagyis a konvergenciakritériumok elérhető közelségbe kerültek."
" Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. július 16-án bejelentette, hogy Magyarország 2008-ban szándékozik bevezetni a közös fizetőeszközt,"
"2004 májusában Magyarország az Európai Unió hivatalos tagja lett. A romló makrogazdasági adatok miatt a bevezetés tervezett dátumát 2009-re tolták ki."
"2005-ben a száznapos program, illetve az azt követő felelőtlen költekezések negatív gazdasági hatásai miatt ismét egy évvel halasztani kellett az euró bevezetésének céldátumát, ám egyes elemzések már 2013-2014-ig kitolták a bevezetés vállalható időpontját"
"Az Európai Központi Bank (EKB) 2008. május 7-ei konvergenciajelentése mélyen lesújtó volt Magyarországot illetően. Egyik kritériumot sem teljesítette Magyarország, valamint a jegybank függetlensége sem felelt meg az elvárásoknak, illetve az intézményi követelményeknek sem felelt meg az ország.[13] 2008 júliusában a Nemzeti Bank elnöke még mindig nem mondott konkrét időpontot az euró bevezetésére, mivel még egyik kritériumot sem sikerült teljesíteni."
Ezek UTÁN tolták tovább az euró bevezetés dátumát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!