Igaz ez a mondás "az ember fiatalon liberális, de idősebb korában már konzervatív"?
#9
Félreérted, nem is erről akartam beszélni, csak a hetes kommentjére reagaltám, mert eléggé egyszerűen fogja fel a politikát szerintem.
én kitöltöttem már nem 1 személyiségtesztet az évek folyamán.
ebből meg az jött ki, hogy minden ellen lázadó, semmilyen kontrollt el nem tűrő típus vagyok.
pár helyről a teszt után azonnal el is küldtek, mert alkalmatlan vagyok droidnak.
szóval nem életkor függő ez.
van aki tolerálja a kontrollt a kereteket és van aki meg nem,hiába 40-50 éves.
sőt, mivel már az anyagi lehetőségi is adottak lesznek ahogy mennek előre az évek, úgy lesz egyre inkább minden szinten ellenálló és mindent elutasító minden iránt ami a saját elképzelései és önmegvalósítása ellen való.
#12
Te is félreértetted. Ez a haláltáborozás nem jött volna szóba, ha nem születik olyan komment, ami azt sugallja, az embereket csak az életszínvonal érdekli.
Az USA-ban és Nyugat-Európában nagyon is igaz - a hippi-generációból sem lett megváltó nemzedék, amint megöregedtek ők is tömegével váltak jobboldalivá - nyilván nem mind, de a konzervativizmus relatív, s a politikai szcéna is alkalmazkodik az igényekhez. Tracey Ulmannek van erről egy jó sketch-e ("Overly Woke Support Group [link] ") amiben tipikus hópihe generációval tart csoportterápiát ahol minden résztvevő LGBT és hasonló témákban érzi magát kirekesztve aztán ledobja a kulcsmondatot: "Basszátok meg, ne nyavalyogjatok, a 30-as éveitekre úgy is mindannyian rohadtul jobboldaliak lesztek. Gondoltatok már arra, hogy például a szegény emberek nem is érdemlik meg a segélyt? Na várjátok csak ki, mindenkinél így kezdődik!".
Hát valahogy így megy ez Magyarországon is - először minden fiatal hisz a szebb jövőben, abban, hogy a rasszizmus, korrupció és uram-bátyám rendszer elsöpörhető aztán felveszik a CSOK-ot, valahogy Orbán Viktor sem lesz már olyan ördögtől való politikus, aztán az "aki nem dolgozik ne is egyék", "megérdemelte a sorsát", "ezek a mai fiatalok, bezzeg az én időmben!" és hasonló konzervatív mondatok is egyre gyakrabban hagyják el a szájukat.
Ez egy sokat és tévesen idézett Churchill-idézet, és nem kell hozzá túl sok ész belátni, hogy baromság. Valójában így helyes:
Én ezt úgy ismerem, hogy aki 20 évesen nem kommunista annak nincs szíve, aki 30 évesen még kommunista, annak nincs esze.
Nyilván nem a haláltáborokról van szó, hanem az egyenlőségről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!