Most már világos mindenkinek, hogy a FIDESZ alkalmatlan?
Ami két hete folyik itt, az gyakorlatilag túltesz mindenen. Az elmúlt egy év válságkezelése se volt piskóta, de ez már gyakorlatilag a Benny Hill show kategória.
Volt itt minden. A tömeges oltás fiaskója, kiküldték az SMS-eket, aztán lemondták, de bárki aki bement az kapott vakcinát. Összeomlott a KRÉTA rendszer. Egy autós webshop oldalára került ki a rendelet, senki se tudta, hogy most akkor kinek kell bezárnia.
Beharangozták az OLTÁSI TERVET ami egy kudarc eddig, ők maguk vallották be, hogy a rendelkezésre álló vakcinák 44%-át be sem adták. Pedig ki is tolták a 2. adag beadási határidejét. Aztán 2 hónapja még azt mondta Orbán, hogy egy hétvége alatt beoltanak mindenkit. Ehhez képest semmi.
És mindezek tetejére sunyi módon beidőzítették a modellváltást a járvány kellős közepére és még így sem írta alá 4 ezer dolgozó. Pont most! Amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk.
Az egészben tudjátok mi a legszánalmasabb? Az, hogy nem ismerik el, hogy elsz_rták ezt az egészet. Egy hibát sem ismernek el. Nincs normális tájékoztatás, teljesen ellentmondó információk jönnek óráról-órára a hivatalos szervektől. Mindezek ellenére verik a mellüket, hogy milyen jól szervezett ez az egész. SENKI sem szólna egy egy hibáért, mert emberek vagyunk, nagy a nyomás, benne van persze. De ezek nem húzzák meg magukat, csak védik ezt a katyvaszt.
Ekkora egy semmirekellő, balf_sz, alkalmatlan, szervilis bagázst még nem b_szott Európa! Ha egy tál sült halat tennék minden reggel az operatív törzs asztalára, az jobban megszervezi ezt az egészet! Egy éve ez megy és még mindig baklövések sorozatát követik el. Komolyan mondom ennél még az életképtelen ellenzék is jobban levezényelte volna ezt az egészet.
"Volt egy rendszerváltozásos váltság mikor 40-50% veszett el az ország GDP-jéből..."
Igen, ez volt a spontán privatizáció kora, amikor az MSZMP->MSZP és SZDSZ vezetők a politikai hatalmukat gazdasági hatalomra konvertálták, hogy később ismét politika hatalmuk legyen.
"... - ezt a Bokros-csomag elég jól kezelte. Elég jól megélt belőle Orbán 1998-2002-között."
A Bokros-csomagban semmilyen előremutató intézkedés nem volt. Semmi, ami a jövőről szólt volna. Semmi, ami a gazdaság élénkítéséről szólt volna.
Semmi más nem volt, csak egy megszorító csomag, ami rövid távon segített az államkasszának. Semmit nem ért volna az egész, ha nincs még eladható állami vagyon.
"Aztán volt a 2008-as világgazdasági válság melyet Bajnai kormányfő elég jól átvészeltetett - ahhoz képest persze hogy válság volt és Orbán és Megyó szórta előtte a pénzt. Nos Orbán ebből is elég jól megélt 2010-2021-között..."
Ezzel szemben a valóság az, hogy Medgyessy is elismert, hogy jó állapotban kapta meg az országot, ami éppen annak volt köszönhető, hogy Orbán nem szórta ész nélkül a pénzt. Medgyessy csinált egy 100 napos pénzszórós programot és amikor látta, hogy ez jót tesz a népszerűségének, akkor akart egy újabb ilyet. A másodikra már nem került sor.
Kihagytál egy nevet! Gyurcsány volt Medgyessy és Bajnai között. Gyurcsány volt az, aki az ország gazdasági adatai meghamisítva nyert választást. Éppen azt hagytad ki, hogy mire elért minket a gazdasági világválság, már ismét romokban volt az ország.
Bajnai mozgástere kb. 0 volt. Olyan nagy sz@rban volt az ország, hogy hitelt kellett felvenni, mert csődbe mentünk volna. Nem volt más lehetőség. De ugyanaz elmondható Bajnairól is, ami Bokrosról: Fogalma sem volt arról, hogy a megszorító intézkedések után mihez kezdjen.
Neee a volt-okkal foglalkozzatok már !
Figyeljétek meg,hogy nemsokára sírva repülünk kifelé az unióból is...
Nem lesz ám itt lipilopi...
"Fogalma sem volt arról, hogy a megszorító intézkedések után mihez kezdjen."
Egyiküknek sem volt ez a feladata, mindkettőjüknek csak az éppen aktuális válságot kellett felszámolniuk és ebben sikerrel jártak. Én se terveznék előre, ha tudom, hogy politikai öngyilkosságra készülök.
"Egyiküknek sem volt ez a feladata, mindkettőjüknek csak az éppen aktuális válságot kellett felszámolniuk és ebben sikerrel jártak. Én se terveznék előre, ha tudom, hogy politikai öngyilkosságra készülök."
Erről finoman szólva is megoszlanak a vélemények. Éppen az a gond a hosszabb távú tervezés nélküli intézkedésekkel, hogy hosszabb távon általában többet ártanak, mint használnak.
Olyan ez, mint a napjainkban istenített aglilis fejlesztés.
Új bírósági ítélet Németországban
A LANDMARK jogi határozata kimondta, hogy a regionális elszigetelési politikák - ideértve az elzárásokat, a társadalmi elhatárolódást, a család vagy a barátok összejöveteleinek tilalmát - alkotmányellenesek. A bíró a lezárásokat "katasztrofálisan téves politikai döntésnek nevezte, amelynek drámai következményei vannak az emberek életének szinte minden területén".
A bíró úgy döntött, hogy a kormány megsértette a német alaptörvény szerint a "sérthetetlenül garantált emberi méltóságot". Ezt a jelentős, megerősítő, felszabadító döntést a németországi Weimarban hozott bíróság; az a város, amelynek nevét az első német köztársaság vette át: 1919-1933, amíg a náci rezsim fel nem döntötte. Német emberek százezrei demonstráltak 2020 nyarán és őszén, néhány tüntető náciellenes ellenálláshoz hasonlította küzdelmét; ami a német külügyminiszter, Heiko Maas sörtéjét vezette.
A hivatalos adatok kriminalisztikai elemzése meggyőzte a bíróságot arról, hogy a lezárási törvények igazolására használt járványhelyzet nem létezik. A bíró úgy ítélte meg, hogy a kormánynak nincs elegendő jogi alapja a korlátozások bevezetésére, mivel nem volt "nemzeti jelentőségű járványhelyzet". Kijelentette, hogy az intézkedések támadást jelentenek "társadalmunk alapjai" ellen.
ahrp.org
Egész Ausztria kint van az utcán! Kurz kancellár azonnali lemondását követelik!
OV barátja és példaképe Sebastian Kurz kancellár tegnap elrendelte a gyermekek állandó és kötelező tesztelést valamint megtiltotta a gyülekezést, tovább korlátozta az emberek alapvető jogait és bejelentette egy ausztriai oltónyag-gyár építését, mivel a mutációk miatt több tízmillió és ÁLLANDÓ OLTÁSOKRA lesz szükség Kurz elmondása szerint évente!
Mindeközben kiderült, hogy még a pLandémiát megelőzően Kurzhoz kötehető szálak bejegyeztek egy céget maszkok forgalmazására Ausztriában. A maszkok, mint kiderült KÍNÁBAN készültek, MAGYARORSZÁGON lettek certifikálva és AUSZTRIÁBAN kapták meg a "Made in Austria" feliratot. Kurz órái meg vannak számlálva.
Ezt a vírusválságot azért robbantották ki, hogy a világ minden országában elcsalják a választást. A művelet 2025-ig tart(ana), addigra éri körbe a bolygót minden országban a választási időszak. Céljuk: Egy Világkormány, Az egész világra kiterjedő kommunista diktatúra, mindenkit otthon tartani home office-ban örökre, és a bolygó lakossága nagy részének likvidálása.. Aki pedig lázadozik és kimegy az utcára átnevelő táborba kerül vagy kivégzik. Mindezt a következő 10 évben. A választások elcsalásához szükséges pénzt a lakosságtól (a költségvetésből) lopják el.
Ezen az oldalon sok link található ami azt bizonyítja , hogy ami most zajlik az az emberiség kiírtása a cél.
FELHÍVÁS A KORMÁNYZATHOZ ÉS A MAGYAR EMBERKEHEZ!
#27!
Neked nem tűnt fel, hogy ezen a ahrp.org oldalon fullba nyomják a kretént?
Semmi konkrétum, semmi pontos dátum, semmi jogkör, semmi érvényesség és arról sincs egy szó sem, hogy milyen fokú ítéletről van szó.
Persze, egy ilyen hírben benne kell lennie Weimar történelmének is...
Tudod, miért szerepel benne? Hogy úgy tűnjön, hogy tényeket ír. De nincs is ebben az írásban más tény.
A másik kedvencem: "A hivatalos adatok kriminalisztikai elemzése meggyőzte a bíróságot arról, hogy a lezárási törvények igazolására használt járványhelyzet nem létezik."
Elő kell jönnöm a Csubakka-védelemmel:
https://www.youtube.com/watch?v=LbjiMnEyJK4
:D
Ezek vannak a háttérben. A külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalára posztolta ki, amint éppen a Rothschild család képviselőivel tárgyal Párizsba.
Ez az echte zsidó meg ment utasításért, milyen módon lehet felgyorsítania magyarok kiirtását. Mi másért, menne oda egy olyan gonosz gyilkos családhoz? Akik elnököket gyilkolnak mert a meggyilkolt elnökök tisztességes amerikát akartak.
Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy cionista kormányunk van. Magyar ember nem látogat gyilkosokat akik a magyarok kiirtását akarják.
Ennyi sok barmot. Bukni fognak 2022-ben, hiába a sok éltető barom.
Kifejtettem egy másik kérdésben. Egyszerű számszaki adat, még csak válság sem kellett volna hozzá, de az csak hozzájárul ehhez.
2018,ban is csak a migrációs baromság miatt nyertek, mert elhitették az analfabétákkal, meg a propaganda ment mindenütt, de mára megunták az emberek.
Akkor is úgy nyerték az egyéni körzeteket is, hogy a 106-ból 91-et nyertek, de abból 44 körzetet bőven 50% alatti szavazattal, csak a többi megoszlott az ellenzékieken. Na most az ellenzék egységes lesz, a választók is ezt akarták, ezeket a körzeteket elviszik, behúznak tehát 44-et, meg ott az a 15, amit már akkor is behúztak. Szóval 59 körzetet elvisz, meg meg ki tudja mennyit. Ráadásul 4 éve azért lett ennyi szavazatuk, mert a radikális jobboldaliak, akik a Jobbiktól elpártoltak, azok is a Fideszre szavaztak, de most ők a Mi Hazánkra fognak, mert már van képviseletük ìgy, hogy a Mi Hazánk van. Szóval emiatt is veszít 2-3%-nyi szavazatot.
A másik meg, hogy eddig "csak" jogállamisági problémákat és Mészáros stb-t lehetett felhozni ellenük most viszont 100 ezrek érzik, hogy magukra lettek hagyva. Tönkre lett vágva a komplett vendéglátós szektor, az 50% bértámogatással kitörölhetik, sokan elvesztették állásukat stb. Ezek az emberek nem felejtenek, és az intézkedéseket kritizálók sem fognak felejteni. Felesleges a sok fideszt éltető trollnak itt okádnia a butaságokat magából, ez már nem olyan, mint eddig, hogy békeidőkben a fidesznek kedvező választási rendszerben hatalmas médiafölénnyel lazán behúzták a kötelezőt, itt már más a helyzet. Már akkor is 49% volt csak az összes szavazatuk, azóta meg lett egy egységes ellenzék meg egy válság, amiben a Fidesz gyengült. Ehhez nem tudom mennyire kell analfabétanak lenni, hogy valaki ne bírja felfogni ezek egyszerű számok és tények.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!