Mennyire érdemes fiatalként az ellenzékre szavazni, nem vennék el az SZJA mentességet 25 év alatt?
Orbánéknak van bőr a képükön a járvány okozta válság kellős közepén is megemelni saját fizetésüket. A tisztességes magyar emberek meg örüljenek, ha a parizert ki tudják fizetni.
Számít?
Ha munkát keresel, akkor sem fognak több nettót ajánlani neked, mint amennyit az új szabály előtt ajánlottak.
Ha alkalmazott vagy, a vállalkozó akinek dolgozol nem fogja megemelni a nettódat (tehát amit a kezedbe kapsz, a bankszámládra utal át). Nagyon ritka esetben előrodulhat, de nem reális.
Miért?
Egy cég sem fogja azt megcsinálni, hogy a 26 évesnek csak 250 ezret ajánl (ez csak egy példa összeg), neked, még 20 évesnek már 300 ezret (kerekítve), mert akkor jelentősen emelnie kellene a többiek fizetését is, azt pedig nem fogja.
Akkor most csak mellékesen térnék ki arra, hogy még mindig sok cég (és nem csak a kis cégek) hivatalosan minimálbért fizet az alkalmazottainak és a fizetések maradék részét leszurkolja az alkalmazott kezébe (mondjuk ebbe nem jó belemenni, mert a nyugdíjad is kevés lesz), ebben az esetben nem sokat számít.
Ha 26 év alatti vállalkozó vagy, akkor kitermelted eddig is, de mégis ekkor járhatsz a legjobban ezzel az SZJA mentességgel.
A vállalkozók között a KATA-sokat nem érinti, mert ugyanazt a fix összeget fizetik ezután is.
#10!
Csak akkor lesznek megszorítások, ha a ballib összefogás nyer. Nekik minden válságra ez a válaszuk. A mostani adósság éppen azért van, hogy covid okozta válság ellenére is működjön a gazdaság.
A szocializmus is azért bukott meg, mert vettél fel a hiteleket, de nem gazdaság működtetésére, megújítására költötték, ha a korábbi hiteleket fizették vissza belőle.
Nem gond az államdósság, ha van GDP. Ha a válságra megszorításokkal reagál a kormány, akkor nagyon rövid ideig jól jár az államkassza, de után nem lesz befizetés.
Az úgy volt, hogy a kommunisták a rendszerváltás előtt a hitelekből tartották fenn a gazdaságot, hogy ne menjen egyáltalán csődbe az ország. Magyarország szinte semmi profitot nem termelt az exportból. Többek között ezért is szar rendszer volt.
Most itt vannak nemzetközi cégek gyárai (az export túlnyomó részét ők adják), de így is kellenek a hitelek, mert különben a NER-es vállalkozásokat miből finanszíroznák? Az építőipar, az ingatlan és szálloda szektorok parkolópályára kerültek, ezek a bizonyos NER-es cégek ezekben utaznak. Nos, ha nem egy oligarchikus rendszerben élnénk, akkor erre nem kellene költeni. Megszorítások sem kellenének, de eltartanunk sem kellene a mesterségesen felhízlalt sleppet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!