Az éjszakai kijárási tilalom kontraproduktív?
10: igen, ez engem is baromire zavart. Lépcsőházban is mindig felvettem a maszkot, mert úgy álltam ehhez az egészhez, hogy ha elkapom, max. kifekszem, de én senkit nem akarok megfertőzni. Sejtettem, hogy rajtam ez talán tünetmentesen menne át (sosem vagyok beteg), és tényleg így lett, mikor még nagyon hátul voltam az oltási sorban, de be volt lengetve, hogy védettségivel majd lehet járni ide-oda, akkor csináltattam antigén vizsgálatot, és most van két kártyám is :D A mai napig nem értem, hogy a tavasszal jól működő rendszert (és itt most nem arra gondolok, hogy zárjon be minden háromkor, hanem arra, hogy a járvány "tetőzésekor alig voltak betegek, de volt éjjelnappali), miért kellett becserélni erre a terrorra. Így is megoldotta a bulizást, aki akarta. És az is mi, hogy én, aki hobbiból futok, mehettem sportolni, a barátom, akinek orvos ajánlotta az úszást a hátproblémáira, nem mehetett, mert covid. És romlott is az állapota, életében először gyógyszereken kellett élnie.
Az összes hobbisportoló elvesztette több hónapnyi/évnyi munkáját, de talán a pszichés károk ennél is nagyobbak (mostanában a 100A vasútvonalon, amivel évek óta járok, az évi kettő helyett heti egy gázolás történik, és akkor hányan lettek alkoholisták?!)
Hány karrier, életút tört félbe, hány gyereket fosztottak meg a " legszebb évek" élményétől? (Nekünk csak azért nem nagy dolog egy ballagás pl., mert nekünk volt).
Hány embert raboltak ki éjjel, aki kérhetett volna segítséget a tilalom nélkül. Budapest egyik leggázabb környékén lakom, ért már pár atrocitás, de mindig volt kitől segítséget kérnem. Kivéve ebben a pár hónapban, mikor csak mi, világjeggyel rendelkezők, meg a fullgáz, vesztenivalóval már nem rendelkező arcok jártak kinn éjjel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!