Fekete-Győr miért játssza a fejét, hogy olyan szereplők kellenek a politikába, akik nem vettek részt az elmúlt 30 évben, miközben az összefogásában 6 pártból rajtuk kívül mindenki részt vett?
Kommunista utódpártok (hiába szakadtak több felé, akkor is azok, mindegyinek a magja az mszp, ami az mszmp utódpártja nem titkoltan), már 10 éve aktív politikailag transznemű jobbik, 10 év alatt egyre csak zsugorodó lmp.
Még nincs is vele gond, ha egyetért velük és összeállnak, de akkor miért kell ilyen szánalmas kijelentéseket tenni? Mondja azt, hogy velük van és kész. Miért kell a púder? Ehhez csak akkor lenne jogalapja, ha egyedül vagy hozzájuk hasonlóan tiszta pártokkal indulna.
És az nem indok, hogy csak így lehet leváltani a Fidesz meg a NER-t stb, mert ez tudjuk, de miért mond ilyeneket?
"miközben az összefogásában 6 pártból rajtuk kívül mindenki részt vett?"
Ők is részt vettek, de akkor még "szdsz" néven.
Nem több éve mondta, vagyis nem csak.
Facebook:
Fekete-Győr András
Új fejezetet kell nyitni az elmúlt 30 év kudarcai után: tisztességesebb politikusokra van szükség, tele lendülettel, elhivatottsággal, tenni akarással.
7# jogos, én is így gondolom, de azt gyorsan tegyük hozzá, hogy számomra Fekete Győr sosem volt hiteles.
Amúgy pedig nemrég üzent a Fidesznek, hogy a 2022- es vereséget (??) emelt fővel vegyék tudomásul. Nos, 2018- ban éppen Fekete Győr volt az, aki a választási vereség után hergelte a népet, sőt a " mega"tüntikézésen olyan emelt fővel vette tudomásul az egészet, hogy füstbombával dobálta a rendőröket, amiért most is büntetőeljárás folyik ellene, és még büszke is volt rá... szóval felejtsük már el ezt a buggyant barmot!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!