Egyesek miért gondolják azt, hogyha kilépnénk az EU-ból, akkor orosz érdekszférába kerülnénk, és/vagy olyanok lennénk, mint a volt szovjet országok, pl. Ukrajna, Belarusz?
1990-2004 között, sőt megkockáztatom már úgy 1986-tól teljesen nyugati kultúrájú, társadalmú ország voltunk, 98-ban még a NATO-ba is beléptünk, semmi közünk nem volt a ruszkikhoz és a többi poszt-szovjethez miután 1991-ben elmentek innen a katonáik.
Erős volt az individualizmus, a 80-as évek GMK-ira, KFT-ire egyből lecsapott a kapitalista szellem, az emberek örültek, hogy pénzt kereshetnek személyes vagy családi célokra.
Sok dologban Magyarország, a magyar társadalom még egyes szociális hagyományokkal rendelkező nyugat-európai országoknál (pl. Németország, Dánia) is individualistább, "amerikaiasabb" társadalom volt, és ismét ennek jelei már a 80-as években is mutatkoztak, amikor hivatalosan még keleti komcsiknak kellett tettetni magunkat.
Ezzel szemben a szlávok, főleg a keleti szlávok, akik a volt Szovjetunió tagjai voltak teljesen kollektivista, kommunális kultúrák, vidéken sokszor olyan családi klánokkal, "Nási"-zással, ami nálunk max. nagyon lecsúszott vidéki cigány közösségekben megfigyelhető.
Én pont 1990-ben születtem, 13 éves voltam 2004 tavaszán, amikor beléptünk az EU-ba, és emlékszem, hogy semmi keleties, oroszos, vagy komcsi dolog nem volt az életemben. Amerikai filmeket, rajzfilmeket néztem, amerikai zenéket hallgattam, arról álmodoztam, hogy egyszer kirepülök New Yorkba meg Los Angelesbe, a suliban angolul tanultam, a cirill betűk olvasását csak 25 éves koromban tanultam meg kíváncsiságból, az oroszokról csak ugyanazokat a sztereotípiákat ismertem, mint egy amerikai gyerek Ronald Reagan korában.
A lényeg, hogy semmi társadalmi, kulturális, vagy politikai alapja nincs annak, hogy orosz érdekszférába kerülnénk vissza egy HuXit-el, főleg ha a NATO-ban meg bennmaradunk.
Horror vacuui, - a természet nem.türi az űrt, mondta rég volt fizika tanárom.
Itt élünk a germán-szlav-török Hármashatárban.
És kicsik vagyunk rendet vágni köztük, szóval maradva körkörös jópofizás.
Kifejezett érdeme Orbánnak, hogy nem dőlünk be a németeknek, arra már ráfáztunk kétszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!