Most már egyedül harcol Orbán az EU ellen? Mi lesz ebből?
10
Nem annyira, mint gondolnád. Az angol ipar sehol sincs a 40-50évvel ezelőttihez képest. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap ott a szolgáltató szektor, amit pedig javarészt a pénzügyi szektor éltetett. Az utolsó nem annyira őrült a brexitnek, és ezt szépen megfogja érezni az első is. Aztán ennek kárát látja minden, szép sorban.
Közben nem fognak tudni olyan előnyös áron szerezni sok mindent, a UK fogyasztott élelmiszer továbbra is majdnem 50%-ban import.
Kerekedelmük deficites, amit ezentúl sokkal jobban megszívnak, amíg ezen nem tudnak változtatni.
Na, most erre rájött a válság, stb.
Mindezt azért, mert pár hülye elhitette velük az olyan ostobaságokat, mint, hogy a migráció nekik rossz, holott jó. Vagy, hogy az NHS-re nem megy elég pénz, holott rendkívül színvonalas az egészségügy (most ez pont nem látszik, mert mondjuk a mennyiségileg ilyen magas plussz beteg ellátása gondot okozott), stb.
Aki beveszi azt a hülye mesét, hogy bárkinek megéri az EU-t otthagyni, az balga. Se nekünk, se másnak nem éri meg. Se a németnek, se a franciáknak.
Képzeld el ezt úgy, mint egy stratégiai játék. A Nash egyensúly itt is érvényes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!