A kritikán aluli, lepusztított egészségügyről egy orvostanhallgató véleménye. Mit szóltok hozzá, hogy a fidesz így elhanyagolja az egészségügyet, miközben milliárdokat szór a közpénzből focistákra, stadionokra, vadászkiállításra, stb.?
Egy orvostanhallgató mindennapjai 2020 novemberében, hogy kicsit belelássunk, mennyire teljesít jól a magyar egészségügy:
"🚑 Az első napomon egy mentős mellé lettem beosztva, 51 címet kaptunk aznapra, melyek lefedték az egész megyét. Az első címre 7:30-kor érkeztünk meg - az utolsó címen 21:45-kor végeztünk.
Ami a helyzetet különösen nehézzé teszi, hogy a védőruhát nem lehet csak úgy levenni, hanem, ha le akarom venni magamról, akkor ahhoz vissza kell menni a kiindulási pontra, ott van a mentesítő zóna, ott levehetem, tudok fertőtleníteni, ehetek, ihatok, pisilhetek, majd mindenből kapok újat.
Viszont napközben 50-70 km távolságból ez nem igazán kivitelezhető, a partnerem is megmondta, hogy felejtsem ezt el, nem fogunk visszamenni.
Szóval lényegében választanom kellett, hogy hogyan veszélyeztetem az egészségemet:
Vagy nem foglalkozom 15 órán keresztül semmilyen szükségletemmel, vagy pedig vállalom, hogy csak úgy random leveszem, majd visszaveszem a ruhát (váltóruha a mentőben nincsen) kockáztatva ezzel az esetleges fertőződést (kétszer levettem végül, ami művészet volt, mivel egyszer használatos a ruha, így ha leveszed, szakad a ragasztás mentén).
🚙 Másnap szerencsénk volt, mert mindössze 17 címet kaptunk és ráadásul az összes városon belüli volt közülük.
Aznapra egy kis személyautót biztosítottokra számunkra. Tök jól haladtunk a címekkel, majd egyszer csak a lerobbantunk.
Néhány óra küzdés után kiderült, hogy az akkumulátor merült le. Egy órán belül kijött valaki és segített rajtunk, viszont onnantól kezdve nem állíthattuk le az autót, szóval a pácienseket le kellett hívnunk a kocsihoz és ott vettük le a mintákat.
Egyéb érdekességek:
✅ Első nap nem jutott nekünk hűtőtáska a mintáknak, ezért olyan mentőautót kaptunk, amiben nem volt hátul fűtés.
✅ A kocsikban nincs GPS, illetve a betegeket fel kell hívni, mielőtt megérkezünk hozzá, így ezeket saját telefonról kell intézni saját számlára.
✅ Volt, hogy jóval a kijárási tilalom megkezdődése után végeztünk, ezért visszafelé (mentőautóval, beöltözve) megállított minket a rendőrség, hogy igazoljuk magunkat.
✅ Az egész napi ellátmány 1 db szendvics és 1,5 l víz.
✅ Mindezért 5000 Ft-ot kapunk naponta, teljesen mindegy hány órát dolgozunk.
✅ Péntek óta vezényelhetőek vagyunk az országon belül bárhová, csupán 24 órával előtte kell minket értesíteniük, hogy hol várnak minket.
Az egyetemtől várnánk segítséget, mert jelenleg dolgozunk, mellette részt kell venni az online oktatásban és hamarosan itt a vizsgaidőszak..
Ugyanakkor semmi engedményt nem kapunk, folyamatosan arra hivatkoznak, hogy a képzés színvonalát fenn kell ilyen körülmények között is tartani, nem értéktelenedhet el a diplománk "
😡 Tényleg ez az a szuperül teljesítő egészségügy, ami egészen biztosan "talpon marad" a járványhelyzet ellenére, amiről Orbán beszélt?!
Hmmm mennyi krumpli,kaja utalvány jár nektek? Elvakult fidesz narancsok.
Magasról teszek az ilyen mentalitású emberekre. Gondoljatok azt,amit akartok.
#28 Az a gond, ahogy más is írta, hogy azt hiszed csak te tanultál sokat, csak neked van ismereted a világról. Én is diplomás vagyok, most próbálom megszerezni a másodikat, a párom meg a harmadik diplomáját kezdte el megszerezni, holott neki már doktori végzettsége is van és ez a harmadik teljes különálló terület amin most tanul éppen. Nemzetközi cégnél dolgozik, nem csak bejárta a világot de rengeteg személyes tapasztalata, baráti ismeretsége i van, az üzleti életet is ismeri jól sok országban. Ahogyan közeli családtagjaink és barátaink élne szerte a világban nem 2 éve hanem 20.
Könnyebb, jobb kint élni diplomásnak jó szakmával? Igen, az. De nem az éeltszínvonal az egyedüli érték ami meghatározza az életedet és bizony akárhová is mész ott mindig lesznek nehézségek, gondok. Ha azt hiszed annyi elég, hogy elmész innen, akkor tévedsz. A gond azzal van, hogy ha itt kapod mindazt az itt élőktől, hogy szert tehess erre képzettségre, tudásra, diplomára, majd elmész hogy máshol, másoknak hozz vele hasznot és az ittenieket fikázod, amiért nem haladnak előre jobban. Nem, mert az erőforrásokat rád költöttük, aki utána lelép innen, ahelyett hogy olyanra költöttük volna, aki itt marad és nekünk hoz hasznot.
Ha neked magadnak kellene fizetned akkor teljesen értenéd, mennyire nem fer ha te fizeted egy ember képzését, hogy neked képes legyen majd elvégezni egy feladatot, aztán az illető a képzettségével a zsebébe nem csak lelép és téged itt hagy anélkül, hogy megcsinálná a feladatot amire te képeztetted, de még vissza is köpköd, hogy te vagy a mucsai, elmaradott, nálad még ez sincsen megcsinálva jobban. Nincs, mert éppen annak kellene jobbá tennie akik lelép innen.
Az egészségügyet nem másoknak kellene javítani, hanem neked. Azért tanulhatsz itt orvosnak, hogy itt legyél orvos és te tedd jobbá az egészségügyet. Te mint orvos vagy egészségügyi dolgozó működtesd jobban a mostaninál. Mi kifizettük ennek a költségét, ennél többet nem tehetünk. Én mérnökként nem tudok jobban gyógyítani az orvosok helyett, én diplomásként nem tudok minőségibb kórházi ellátást, jobb betegellátást kialakítani - azt te tehetnéd meg. Éppen így te egészségügyisként nem tudsz helyettem jobb ipart kialakítani, mert az meg az én dolgom lenne. Ha én, mint mérnök lépek le mert itt szarnak tartom a fizetéseket, akkor ki az aki helyettem itt jobb ipart hozhatna létre? Egy tanár vagy egy orvos?
Elhiszem utolsó,hogy van két végzettséged és a párod a harmadikat csinálja. Ügyesek vagytok,piros pont nektek. Azért is,hogy itt maradtok. De egy multinál dolgozol. Nem állami kórházban. Azért picit más a kettő,nem lehet összehasonlítani őket. Ahogy a tanári diplomát sem a kamionossal. Mindkettőre szükség van és ahhoz,hogy egy jóléti államban éljünk egymás támogatására is. Tehát szerinted csak én tehetem jobbá a magyar eüt. És a magyar kormány,aki minden mást előre helyez? Miért csak mi oldjuk meg?
A pénzügyi dolgokról pedig annyit,hogy a képzésem árát vissza kell fizetnem. Tehát ne aggódj,a pénzed nem veszik el.
“ krumpli,kaja utalvány “
Ez igazan komoly erveles volt. Ez az a szint amivel igazolod, hogy semmi kozod az egeszsegugyhoz es a komoly tanulmanyokhoz :/
De nem fogok vitatkozni egy gyerekkel, en is sok sikert kivanok a kozepiskolai tanulmanyaidhoz es ha 15 ev mulva felnosz olvasd vissza amiket ideirtal, akkor mar 30 evesen maskepp fogod latni.
Ez a hülye gyerek még privátot is írt ezzel a szöveggel,
,,Mennyi krumplit kaptál?”
1000% hogy gyerek vagy nem hiába gondoljuk ezt többen és minden ilyen dedós hiszti rohammal ráerősítesz :(
39-nek igaza van, ha felnősz ezeket olvasd vissza és nagyon fogod magad szégyellni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!