A politikusoknak minek kell mentelmi jog?
Ez egy nagyon jó kérdés!
(Ki tudja ezt ÉRTELMESEN megválaszolni? 👀)
1990. évi LV. törvény, 4. §
A képviselő bíróság vagy más hatóság előtt - megbízatásának ideje alatt és azt követően - nem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt. Ez a mentesség nem vonatkozik az államtitoksértésre, a rágalmazásra és a becsületsértésre, valamint a képviselők polgári jogi felelősségére.
Az (1) bekezdésben meghatározott mentesség kiterjed a közhatalmat gyakorló személy vagy közszereplő politikus sérelmére elkövetett becsületsértésre, valamint - amennyiben a képviselőnek nem volt tudomása arról, hogy a közlés a lényegét tekintve valótlan - rágalmazásra.
Egyesek szerint nem a mentelmi jog megszűntetése, hanem azonnali visszahívhatóság kellene, ha az emberekben felmerül a korrupció gyanúja.
Csakhogy ezzel is vissza lehet élni, mert ha egy közvélemény formálásában gyakorlottabb, tőkeerősebb párt ellenzékbe kerül, akkor a közvéleményt úgy tudná manipulálni, hogy rövid időn belül visszahívják akár az egész új kormányt.
Megint mások szerint a jelenlegi rendszer elavult, most már könnyen az emberek kezébe lehetne adni a döntés jogát szinte mindenben, ezzel feleslegessé válna a képviseleti rendszer.
Ellenérvként azt szokták felhozni, hogy az emberek nem döntenének jól, nem tudnák, hogy mi az érdekük. Ezzel szemben egy országos kollektív intelligencia (az összes ember döntései) mindenben jobb döntéseket hozna, mint 200 emberé, ez tudományosan bizonyított. Másik ellenérv, hogy elég, ha csak az időszakos választások esetén születnek meg ezek a döntések az emberek részéről, csakhogy így csak pár évente dönthetnek valamiben a polgárok és remélhetik, hogy jól választottak, azaz hazardíroznak, később pedig már a kognitív disszonancia foglyai, nem szívesen vallják be maguknak sem, hogy rosszul döntöttek.
"Ez a mentesség nem vonatkozik az államtitoksértésre, a rágalmazásra és a becsületsértésre, valamint a képviselők polgári jogi felelősségére."
Hány politikust iteltek el a mentelmi joga alatt ezek közül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!