Ha Viktor tartana egy őszödi beszédet, vajon ugyanakkora balhé lenne belőle, mint 2006-ban a Gyurcsány féle beszédből?
Most engedjük el azt az opciót, hogy Viktor és társai természetesen talpig becsületes emberek, soha nem hazudtak a magyar népnek és soha nem loptak a közösből maffiózó módszerekkel.
Tételezzük fel, hogy valaki elrabolja Viktor valamelyik kedves családtagját és pisztolyt szegez a fejéhez, így kényszeríti, hogy tartson egy őszödi beszédet, amit aztán nyilvánosságra hoznak. Az, hogy a beszéd kamu volt, nem is derül ki addig, amíg el nem engedik a túszként tartott családtagot.
Ezt most csak azért írtam, hogy a Fidesz szavazók is nyugodt lelkiismerettel tudjanak válaszolni a kérdésre és el tudjanak játszani a gondolattal.
Lenne balhé? Ha igen mekkora? Belebukna a kormány?
nem lenne balhé, mert ugyanazt nem mondhatja el. Most más minden gazdasági mutató, mintakkor volt. gyurcsány túl fiatal volt, nem volt kitől tanulnia. Orbán is fiatalon kezdte, sok hibával, viszont Gyurcsány hibájából tanult.
Ezért vasbeton szilárdságú talapzaton áll. Nem tudja megrendíteni semmi. Legfeljebb mi azt hisszük
Gyurcsány 61-es, Orbán 63-as, az semmi különbségnek.
A gazdasági mutatók sem véletlenül mások.
Orbán -a korlátok között- hazai csapatot szedett össze, Gyurcsány csupa külső-szimpatizánsokat.
Mit tanult konkrétan O a Gy hibájából?
Hányszor írod még ki ezt az ostobaságot?
Pont olyan hogy mi lenne ha Orbán egyszer csak levenné a bőrét és kiderülne hogy reptilián?
Nem fog ilyen beszédet elmondani. Pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!