Hogy lehet megerősödve kijönni egy válságból és különben is milyen válság?
Úgy tudtam virus van nem válság. Most jelentik be( utólag,hogy válság van a virus ürügyét felhasználva?)
De akkor sem tudom ki hiszi el azt,hogy erősebben jpn ki egy ország a válságból,mint előtte volt!
Hiába az MNB kamatemelése, hiába Magyarország hitelminősítői kilátásjavítása, a befektetők szabályosan szétverik a forintot ma este, már több 366 forintot kell adni egy euróért.
Megerősödve mi?!
Úgy hogy a negatív növekedés is növekedés, elvtársak!
Matolcsy úr elmondta!
Ha a világ, a környező országok, a vetélytárs/ellenfél/ellenség országok nagyobbat zuhannak, mint mi, akkor már megerősödve jöttünk ki, különösen érvényes ez akkor, ha még mi növekszünk is közben. Válság pedig a koronavírus járvány, illetve az azzal összefüggő intézkedések miatt van, amik negatívan befolyásolják a gazdaságot.
Az euro-forint hisztit pedig abba kellene már hagyni, nem mutat semmit a gazdaság helyzetéről, a japán jen ~3 forint, a japán gazdaság mégis szilárdan áll, a románok hiába ollóztak le pár nullát a lejből, a gazdaságuk ugyanolyan ramaty maradt, az árfolyamot a jegybank kezeli.
Válságról vagy más néven recesszióról, közgazdaságilag akkor beszélünk hivatalosan, ha két egymást követő negyedévben mínuszos a gdp növekedés. Magyarország esetében a 2020 Q1: +2,2%, Q2: -13,6%, magyarul idehaza nincs még recesszió, ha a Q3-as adat mínuszos lesz, akkor már válság lesz idehaza is, ez kb október végén vagy novemberben közlik.
De ott van Németország, ahol hivatalosan idén már recesszióba süllyedt Q1: -2,2% és Q2: -11,2%
Az, hogy egyes országok, miként és hogy jönnek ki jól a válságból, függ az adott ország gazd. szerkezetétől és a válság fajtájától is.
Ott van pl. Kína, őt nem süllyesztette recesszióba a vírusjárvány és már szárnyal az ipara és a feldolgozóipara.
A forint meg többek között azért gyengül hétről hétre, vagy napról napra, mert túl sérülékeny, a befektetők már egy jó ideje nem fektetnek forintba, ezáltal felgyorsult a gyengülése, nem véletlen jósolják, hogy év végére elérheti, akár a 380-385 forintot is, stagnálás helyett, az erősödés meg egy jó ideig felejtős.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!