Hogyan vannak manapság tulajdonképeen ezek a devizahiteles kilakoltatások?

Ezeknek csak pici része önhiki-s.

A legtöbbnél eszméletlen mennyiségű közüzemi, közösköltés + egyéb tartozás is van a banki elmaradáson túl.

Egy árverésig hosszú az út (több év). Aki odáig eljut az esetek nagy részében "tesz" ezért.

Ahogy az első is írta, a kis részük a devizahiteles.

Tényleg sokáig tartanak a perek és van talán olyan akinek még a 2010-es devizamentő csomag előtt indult az ügye és már nem lehetett változtatni rajta.

Meg persze nyilván van közte olyan ahol időközben elváltak és az egyik félnek kellene az egészet fizetni de nem bírja stb.

De általánosságban a kilakoltatás nem egy rossz dolog, hiszen azt is kellene védeni akié a lakás, az ingatlan, nem csak azt aki benne lakik - még ha egy árverezéssel is jutott az ingatlanhoz.

Nekem közeli családtagom került közüzemi tartozások miatt nehéz helyzetbe és tudom hogy megy ez. Évek kellettek először akkora tartozás felhalmozásához amiből már követelés, per lett, ekkor segített az önkormányzat. Azután sem fizették a számlákat, újabb halmozott adósság, majd megint évek teltek el míg egyáltalán per indult aminek a végére a kilakoltatásról érkezett felszólítás. Innentől volt még majd 8 hónapjuk arra hogy saját maguk eladják a lakást, piaci áron, kiköltözzenek és kifizessék a tartozásukat. Még csak meg sem jelent addig a végrehajtó, csak levelet kaptak. Nem kis településen, hanem a fővárosban, jó kerületben, lakótelepen, ami népszerű, tehát olyan lakás volt amit könnyű lett volna elárverezi úgy hogy a szolgáltatók is mind hozzájussanak a pénzükhöz. Mert vidéken gyakran nem éri meg az egész, hiszen eladni sem lehet 2-3 milliónál többért komplett jó házakat, nemhogy árverezni.

Szóval aki hitelesként eljut az árverezésig az sok esetben szándékosan hagyja kifutni odáig az ügyet, ahelyett hogy eladná és kifizetné a tartozását belőle. Persze ez csak az elmúlt 5-6 évre értendő amikor felfutott az ingatlanpiac.

Akkor leírom a másik oldalt is.

2008-ban, hitelszakértővel felvett 8 millió Ft svájci frankban (és mindenkinek a devizát ajánlgatták akkoriban, aki házat akart venni, a kockázati tényezőket pedig elbagatellizáltján, ha akkor azokat a beszélgetéseket valaki felvette volna, most nem itt tartanánk), amelyből az első másfél millió már az első évben visszafizetésre került, 10 év alatt mindenféle forintosítással, bankkal való tárgyalással együtt az adósság 38 millióra nőtt. Mindez úgy, hogy az ingatlanok értéke akkoriban a béka hátsója alá potyogott le, tehát kiszállni a dologból házeladással szinte lehetetlen volt.

Plusz válság, munkanélküliség volt közben, és az ember sokszor eldönthette, hogy vagy hitelt fizet, vagy eszik.

A legtöbbeknek amúgy a közüzemi számlák is akkor úsztak el.

Közben létrehozták az eszközkezelőt. Ez a legszegényebbeknek segítség lehetett volna, de volt olyan ingatlan pl, amit azért nem vettek át, mert életveszélyesnek ítélték a tetőt. (Az adott család egyébként életvitelszerűen élt az ingatlanban, épp csak felújításról ebben a helyzetben nem is álmodhattak.)

Ezek után hosszas végrehajtási eljárás jött, a bank vonni kezdte az adós mindenkori fele bérét a tartozás fejében, és közben elektronikus árverésre bocsájtotta az ingatlant, amelyre a rossz állapota miatt nem volt érdeklődő.

Tudni kell, hogy ha 2 árverés nem hoz eredményt, a harmadik után az adós kizárólag az ingatlanát veszíti, nem maradhat fenn egyéb tartozása, ez az "elsétálás joga". A bank ezt úgy védi ki, hogy második körben, ha nincs vevő, a saját leányvállalatával veteti meg az ingatlant. Így történt esetünkben is. Jelen esetben az ingatlan 22 millióért "kelt el", ami annyit jelent, hogy további 17 milliós követelés áll fenn az immár hajléktalan adós irányába, magyarán a bank továbbra is vígan vonja a fizetése egyharmadát, miközben neki immár a lakhatási helyzetét is meg kell oldania, khr listán van, és az ingatlanárak az egekben. Még segélyre sem jogosult, mert a letiltás nem minősül jövedelemcsökkenésnek, hivatalosan a teljes fizetéséből él.

Ezen felül az ingatlana önerejét is bukta (nem vettek nullára akkoriban sem házat az emberek, a bank 50-80% között finanszírozott, esetünkben pl 55%-ban).

Egy élet munkája, gyakorlatilag a sírig, mert amíg él, egy használtautó se lehet a nevén, azonnal foglalják. Megélni sem könnyű fél fizetésből, még lakni is valahol, lehetetlen. Adósrabszolga lett.

Nyilván megérdemelte. Nyilván az ő hibája, mert rossz döntést hozott, mert nem jogász és nem banki szakember. Mert nem tud havi másfél milliót keresni, mint azok az ügyvédek, akik lebonyolítják a bankok ingatlanos tranzakcióit, és akik pl ilyen bebukott ingatlanokba fektetik az elkölthetetlenül magas fizetéseiket.

4! Részben igazad van! Lehet ilyen is.

Akkoriban akartam én is ingatlant venni. Nekem is csak deviza hitelt akartak ajánlani.

Hazamentem, és elvégezték egy-két szorzást "mi van ha változik" az árfolyam. Olyan brutális számok jöttek ki, amit felelős ember nem vállal be. Mindegy mit mond a banki "szakértő". Két szorzás és józan paraszti ész.

5:

A "mi a menekülési útvonal, ha baj van" kérdésre a válasz akkoriban az volt, hogy "el kell adni az ingatlant". A kockázati tényezők el lettek bagatellizálva ("nincs háborús helyzet, stabil a gazdaság, a fizetések nőnek, stb") aztán fél év múlva a semmiből omlott össze minden. Ember nem volt, aki ezt látta volna előre, mert mesterségesen generálták. Nyilván ebben a helyzetben mindenki a menekülési útvonalat akarta használni, az ingatlanok hónapokon belül sz@rt se értek.

Volt nem egy gazdasági szakember ismerősöm, aki szintén vett fel 2008-ban devizát. Ugyanis akkor még létezett az árfolyamgát, amely elvileg pont ettől védett volna, hogy a végtelenségig elszállhasson a tartozás. Azonban ezt eltörölték.

Van ismerős, akinek 15 millióból lett 55. És persze a történet nem várta meg, hogy az ingatlanárak visszakapaszkodjanak. Azok a devizások, akik valami csoda folytán nem tudtak mèg a legelején (már akkor is óriási veszteséggel) kiszállni az egészből, azok most földönfutók, hajléktalanok, bérlakásban élnek, vagy külföldön dolgoznak. Egy közös van bennük, mindannyian belekattantak a történetbe, megtörtek lelkileg. Önerőt összeszedni, saját lábra állni ebben az országban egyszer sem könnyű. Amikor már családod van, és arra èbredsz, hogy mindened elveszett, de még minimum ugyanannyit elő kell teremtened, amennyivel anno indultál ahhoz, hogy nullán legyél, akkor egyszerűen csak belerokkansz. Amikor hiába dolgozol, de tudod, hogy többé nem lesz látszatja, sőt, bármennyit dolgozol, az mindig kevés lesz, jobb hónapokban meg épphogy elég, de közben a társadalom egy része köpköd, és azt mondja, "megérdemelted", akkor csak simán meg akarsz halni. Mert "ők nem fizetik ki a te tartozásodat".

A legtöbben azonban már bőven kifizettek a saját tartozásukat. Duplán, sőt triplán is. Mégsincs vége, mert megtehetik velük, hogy sose legyen vége.

Egy gyilkos jó magaviseletért 5 èv múlva szabadulhat. A devizás a rossz döntése következményeitől soha.

6!

Igen van ilyen is.

Valóban nem minden esetben fekete-fehér a történet.

Az én ismeretsegi körömben is van hasonló, meg olyan is aki osztotta az észt, hogy mekkora hülye vagyok, hogy nem veszem fel, mert ez milyen jó. Beütött a krach arra változott a vélemény, hogy ez szar, majd az "állam". És nem fizette, nem kommunikált a bankkal, neki ne mondja már senki....

Az eredmény borítékolható lett.

Itt a legnagyobb baj nem az, hogy elbukja az ember a házát. Baj az is, hatalmas sokk, tragédia, de az túlélhető.

Itt a baj az, hogy nincs továbblépési lehetőség, mert a történtek után még a mindenkori fizetése egyharmadát is elveszik.

Egy albérlet eleve egy komplett fizetést tesz ki.

Ha mindehhez nincs társa, nincs segítsége, akkor felkötheti magát, akármennyire meg szeretné oldani a helyzetet, nem fogja tudni.

Erről pedig a mindennapi életben nem sok szó esik, amikor a devizásokról van szó, mert a kormánypropaganda szerint "mindenkit megmentettek".