Dobrev Klára ígérete még mindig áll, hogy európai bérek és nyugdíjak lesznek ha ők nyernek?
Pppppppeeeeeeersze!
Mégpedig egyik napról a másikra!
😜😜😜😜😜
Dobrev Klára nem nyugat-európai szintű béreket ígért egységesen az EU-ban, hanem a minimálbér meghatározásának módszerét szeretné rögzíteni.
idézve:
"Dobrev Klára ismertette: konzultáció kérdéseit elküldte az 5 szakszervezeti konföderációnak, 47 szakszervezetnek, 12 kamarának, 17 ipartestületnek valamint 8 kutatóintézetnek. “Magyarországon egyre jobban eluralkodik a szegénység, azt szeretnénk elérni, hogy az EU úgy szabályozza a minimálbért az egyes országokban, hogy az ne legyen alacsonyabb, mint az ottani megélhetés minimális költsége. Garantálni kell, hogy minden európai meg tudjon élni a munkájából, és mivel a magyar kormányt ez nem érdekli, nekünk kell gondoskodni a feltételek megteremtéséről.” - hangsúlyozta az ügy fontosságát az EP-képviselő.
Dávid Ferenc és Nemes Gábor, a DK szakpolitikusai is megerősítették, hogy minden tagállamban, így Magyarországon is szükség van hasonló konzultációkra a tagállami keretek között működő hasonló szervezetekkel.
“Az európai minimálbér bevezetése egy olyan mérföldkő lehetne az országunk életében, ami segíthetne kikapaszkodni a leszakadók csapatából. MIndehhez természetesen széles körű konzultációra van szükség, hogy a minimálbér bevezetése fenntartható, átlátható és kiszámítható legyen minden tagállamban, így Magyarországon is.” - mondta a DK szakpolitikusa. "
Megjegyzem, hogy ez Magyarország esetében nem feltétlen jelentene változást, így inkább csak kampányfogás, valamiféle kecsegtetés. Magyarországon a minimálbér 161 ezer Ft, nettó 107 ezer Ft. Magyarországon a létminimum pedig 105 ezer Ft, tehát a javaslat bevezetése, végrehajtása nem hozna minimálbéremelést.
Az ígéret megvan, a teljesítés lehetetlen. Mármint egyetlen ciklusban.
Ha a társadalom is akarja, tesz is érte nem keveset, akkor Dobrev képes lesz rá néhány ciklus alatt. Ha azonban a társadalom nem akarja, vagyis a fideszesek nem hiszik el, az intézmények éléről nem tudják eltávolítani a nem odavaló vezetőket, nem alakítják át alapvetően az intézményrendszert, akkor Dobrev csak nagyon akarhatja, de semennyire se képes rá.
Itt nem arról van szó, ki mit ígér. Hanem egyfelől arról, az elmúlt 10 év azt mutatja,az európai bérektől távolodunk és nem közeledünk, tehát első lépés a Fidesz lehető legnagyobb mértékű eltávolítása (minél nagyobb a mérték, annál nagyobb a lehetőség), majd utána a társadalomnak tevékenyen részt kell vállalnia az átalakításban. Azt kell világosan látni, sem egy ember, sem egy párt, sem semmiféle teljes ellenzék semmilyen átalakításra nem képes, ha a társadalom nem hisz nekik és nem támogatja azzal, hogy teszi amit kérnek és közben ellenőrzi, azt teszik-e, amit kell (az ellenőrzést megbízható szakértők végzik).
És meg kell érteni, ellenséges társadalom, hazug társadalom, csaló társadalomszámára az atyaúristen sem tud európai béreket teremteni. Könnyebb a világot megteremteni, mint normális rendszert, ha azt az emberek nem támogatják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!