Fideszesek, ti még hány évig szeretnétek a fideszt kormányon látni?
Tehát a fő kérdésem az lenne fidesz szavazókhoz, hogy hány évig legyen még fidesz kormány?
Másik kérdésem, hogy szerintetek hány év kormányzás után tud valakinek az "agyára menni" a hatalom, ha egyáltalán hisztek ebben?
"hogy hány évig legyen még fidesz kormány?"
Amíg jól végzi a dolgát és amíg nem lesz valaki más aki biztos hogy legalább olyan jól fogja csinálni.
"hány év kormányzás után tud valakinek az "agyára menni" a hatalom, ha egyáltalán hisztek ebben?"
Soha nem szabad teljesen megbízni egy vezetőben sem, mindig kontrollálni kell és megállítani ha túlhatalomra törekedne. Minden hatalom esetében eljön az a pillanat amikor már nem neki kell tovább folytatnia, legalább annyi ideig kell valaki más, amíg az a politikai társulat megújul, átgondolja a belső rendszereit, céljait stb.
Hogy ez mennyi idő? Az a kormányzó erőtől és a környezeti változásoktól függ. A németeknél 20 éve van egyfolytában ugyanaz a szövetség kormányon és legutóbb úgy tűnt, leáldozott a csillaguk, alig nyerték meg a kormányzás lehetőségét. Aztán eltelt pár év és most megint jól állnak, nagy valószínűség szerint ismét ugyanez a szövetség fog majd kormányt alakítani a következő választásuk után is.
Az olaszoknál ezzel szemben 2-3 évet sem nagyon szokott kibírni egy kormány és választásról választásra változnak a politikai szövetségek, pártok is.
Hidd el kérdező, hogy abban a pillanatban ha a fidesz-kdnp nem fogja már jól kormányozni az országot ÉS lesz másik olyan párt vagy pártszövetség akik várhatóan jobban tudják csinálni, abban a pillanatban más kormány lesz ebben az országban is. Jelenleg azonban ennek még csak a lehetőségét sem látni.
Fideszesek, ti még hány évig szeretnétek a fideszt kormányon látni?
Ha a másik opció a libbant ellenzék valamelyik pártja, akkor tőlem akár örökre is kormányozhat a Fidesz. Egy kicsit se fájna a szívem a Fideszért, ha egy olyan párt váltaná le, amelyik nem dől be a gender-lobbinak, büszke a nemzetére és hagyományaira.
"Másik kérdésem, hogy szerintetek hány év kormányzás után tud valakinek az "agyára menni" a hatalom, ha egyáltalán hisztek ebben?"
Gyurcsánynak 4 év elég volt, hogy az agyára menjen a kormányzás. Az ellenzék előszeretettel hívja Orbánt diktátornak, pedig Gyurcsány ezerszer is inkább diktátor volt.
A szovjet felügyeletű kormányzásnak a vége se látszott, jó sokat éltem benne.
Mégis vége lett.
A fideszt még nem a világ legnagyobb hadserege tartja kormányon
Én sem nekik esküdtek örök hűséget.
Csak nincs elfogadható alternatíva, én legalábbis nem látok.
Húha érdekes válaszok. Az örökre azért kicsit meredek, nem? :D
Ha 2030-ig kormányozna akkor pont meglenne a 20 év kormányzás.
Szerinted egy fideszes megszavazza Gyurcsányékat a változatosság miatt???
Hülyeség-kását reggeliztél???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!