Összefügghet a fidesz tagságával egy volt tanáromnak az, hogy mióta velük van hirtelen könyvei jelentek meg minisztériumi támogatással valamint sorra kapja a városi díjakat?
Én meg olyat ismerek aki addig járt fideszes rendezvényekre amig hirtelen iskolaigazgató lett. Nem egyedi eset amiről írsz.
De az is állhat a háttérben, hogy a korábbi vezetők nem ismerték fel ezekben az emberekben a zsenialitást, de most lehetőségük van kibontakozni.
Mondjuk amikor tanított nem tűnt nagyon olyannak aki oda lenne a politikáért. Viszont az sem lepne meg ha kellett volna a fidesznek egy helyi arc akit sokan ismernek. Mindenesetre itt ha a fidesz egy bádoglemezt indítani valószínű az is nyerne.
Mondjuk ha belegondolok a Kóté lányok karrierje is akkor indult be amikor összehozta a sors őket Borkaiékkal. :D
Sosem volt ez másként,még a ti időtökben sem.
Sőt!/Lásd Bp./
Kérdező, honnan tudod hogy a TANÁROD (tehát nem a haverod, vagy rokonod) mióta tagja a fidesznek? Hogy előtte kikre szavazott, milyen politikai oldalt támogatott?
Mivel az oktatáspolitikában most következett be jelentős változás, ha most jelenhettek meg könyvei - ha azok az oktatással kapcsolatosak - akkor természetes hogy most volt rá lehetősége megjelentetni és nem akkor, amikor az oktatáspolitika ellentétes volt az ő elképzeléseivel, esetleg.
Az nem tűnik fel neked esetleg gyanúsnak, hogy korábban miért nem jelenhetett meg semmilyen könyve, miért nem kapott semmilyen díjat? Nem lehet hogy inkább korábban volt hátrányosan megkülönböztetve és most reálisan?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!