Szerintetek mennyire fogják figyelembe venni ennek a nemzeti konzultációnak az eredményét?
Én kitötltöttem, de nem xeltem be egyetlen korlátozást sem.
Szerintetek ez figyelembe lesz majd véve?
Unom már a korlátozásokat. A svédeknél pl. nincs korlátozás, ugyan úgy 10 millióan vannak, meghalt eddig 5000 ember náluk, de ez az éves halálozási statisztikát 0,1%-ban sem befolyásolja egy 10 milliós ország esetén.
#10
1. az eddigi koronavírusok közül a legelső, a SARS volt veszélyes és annak hamar lecsengett a járványa, közel sem volt ekkora hatása, ezért nem is vetettek be ekkora erőfeszítést a védőoltásba ellene.
2.mi haszna lenne ennek a vírusnak? Az egész világ gazdaságát rongálja, pont az amcsiknál, briteknél, kínaiaknál okozott hatalmas károkat, ott, ahol a gyógyszergyártóknak hatalmas érdekeltségei vannak.
Abban igazad van, hogy ez nem ebola típusú járvány, jobban hasonlít az influenzára. Éppen ez okozza a nehézségét, mert hosszabb a lappangási ideje, ezért tud jobban terjedni - viszont meg is marad az emberek között és így évről évre újabb mutációja fog kialakulni, mint történt eddig is a SARS óta. Ha lesz ez ellen a covid19 ellen védőoltás, az sem lesz majd jó a következő változata ellen - viszont jó kiindulási alap lesz hogy szezonálisan a következő oltóanyagot is időben kifejleszthessék majd. Mint az influenzáét minden szezonban.
3.nem a szövődmények miatt van az oltásellenes lobbi, hanem vannak hülyék, akik nem képesek megérteni a védőoltások működését és szerveződött rájuk egy lobbi, aminek tagjai ilyen-olyan módon pénzt tudnak szerezni az oltásellenességből. A szövődmények sajnos valóságosak, de szerencsére nagyon ritkák.
4.nem lesz olyan hogy átoltsák a lakosságot, ez nem olyan típusú vírus hogy értelme lenne. Az átoltottságot akkor kell megtenni, amikor kortól függetlenül mindenkire veszélyes a járvány vagy éppen csecsemő vagy kisgyerekkorban nagyon veszélyes. Ha lesz védőoltás akkor az hasonlóan az influenza elleni védőoltáshoz lesz majd beadva. Meghatározzák a rizikócsoportokat akiknek ingyenes lesz, azokat akiknek javasolt és ezen felül a többiek majd eldönthetik. Az adott ország meg majd meghatározza hogy mennyit kell érte fizetni, kell-e fizetni érte bármit is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!