A Horthy szobor megrongálás nemzet és keresztény ellenes bűncselekmény?
Figyelt kérdés
igaz Hungarista hazafiként elmondani se tudom mióta vártunk már egy szoborra amely nemzetünk legnagyobb hőséről Horthy Miklósról állít emléket. Erre valami Sorosista balliberális antifa csürhe meggyalázza e becses emlék szobrot. Milyen büntetés várható ezek ellen a vandálok ellen? Remélem a rendőrség nagy erőkkel nyomoz utánuk és legalább tényleges életfogytiglant rónak majd ki az elkövető nemzetellenes rendbontókra!2020. júl. 6. 00:19
21/44 anonim válasza:
Erről megoszlanak a vélemények, valaki annak tartja valaki meg nem, ezt el kell fogadni. Viszont rongálás az fix.
22/44 anonim válasza:
Látom megjött a DK-s csapat Dániel Pétert éltetni. Azért azzal remélem a kommenteket olvasgatók tisztában vannak hogy nem éppen Krausz Tamás véleménye (amit az ATV-ben előadott) a mérvadó a témában. Ja és úgy mellesleg nem is olyan arányok vannak mint gyk komment mezőben de mindegy. Persze akik szerint Horthy náci háborús bűnös, meg fehér terror milyen rossz(gyilkos kommunista férgek kivégzése, nem pedig ártatlanoké, ahogy azt a vörösök csinálták), azok csak simán műveletlen prolik, de aki szerint már Ungvári is náci, azok egyenesen szellemileg retardáltak.
23/44 anonim válasza:
Undorodom tőletek. Ennyit tudok. Hogy bűncselekmény vagy sem, abszolút nem érdekel.
25/44 anonim válasza:
#12, de nincs élete, amivel foglakozhatna.
45 éves nő, és ez az első eset, hogy végre ő is téma lett, bárhol, bármiért.
26/44 anonim válasza:
#25
Rongálással... bomba ötlet..
27/44 anonim válasza:
Most meg önként elmeintézetbe ment, valami béna indokkal.
28/44 anonim válasza:
Horthy -a Szövetségesek ítélete alapján- nem háborús bűnös. Azért mégsem egy Göring, vagy Göbbels, vagy Mussolini, hagyták is futni, ráadásul zsidók támogatásából élte utolsó éveit Portugáliában.
29/44 anonim válasza:
#28
Arról meg aztán ne is beszéljünk hogy amúgy a szövetségesek is háborús bűnösök a saját szempontjaik szerint!
30/44 anonim válasza:
#29
Ha a bombázások miatt ekéznéd a szövetségeseket, csak emlékeztetőül: egy totalitárius diktatúrát kellett legyűrni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!