Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az baj ha én a Fideszt és a...

Az baj ha én a Fideszt és a baloldalt is jónak tartom?

Figyelt kérdés

Őszintén megmondom, hogy zsidó származású vagyok és ez nagyban befolyásolja a politikai nézetemet. Mindig is baloldali érzelmű voltam, 2010 előtt az SZDSZ-hez húztam, mert úgy gondoltam, hogy ők képviselik a liberalizmust, a demokratikus jogállam eszményét, a piacgazdaságot, az európai értékeket. Ők mindig felszólaltak a kirekesztés, rasszizmus, nácizmus ellen és kiálltak a kisebbségek: zsidók, romák, homoszexuálisok jogaiért.


Persze az MSZP-t is jónak tartottam, Gyurcsány is egy tisztességes demokrata politikus volt akinek voltak hibái de kinek nincsenek?

Jelenleg úgy vagyok vele, hogy a Fideszt és a baloldali-liberális ellenzéket(MSZP, DK, Momentum, LMP, PM, stb.) is tisztelem. Ők viaskodnak egymással a demokrácia keretein belül ahogyan az minden normális európai országban megy a pártok között. A baloldalra szavazok de a Fidesszel sincs gondom, mert mindkét oldal demokráciában gondolkodik és a nyugati liberális értékek mentén politizálnak. Mindkét oldal elítéli a fasizmust, a kirekesztést, a rasszizmust, a nácizmust.


Számomra mindegy, hogy a Fidesz vagy baloldal alakít kormányt, csak a Jobbik és a Mi Hazánk ne kerüljön soha a hatalom közelébe!

Zsidó származásom lévén a szélsőjobb megjelenése óta(tehát kb 13-14 éve) tartok attól, hogy megismétlődik az ami a 30-as, 40-es években történt. A Jobbik nem változott semmit csak most érdekük úgy kívánta, hogy "néppártosodjanak". Uszítottak, gyűlöletet keltettek a zsidók és romák ellen, náci kijelentéseket tettek, Gyöngyösi Márton listázni akarta a zsidókat és még lehetne sorolni. Vagy ott volt például a Magyar Gárda.

A Jobbik és a Mi Hazánk szellemi elődei(nyilasok,nácik) voltak felelősek azért a tragédiáért amit holokauszt néven ismerhetünk.

Zsidóztak, cigányoztak, Horthy-szobrokat állítottak, masíroztak az utcán megfélemlítve a lakosságot. Ilyenek utoljára a vészkorszakban fordulhattak elő. A Fidesz és a demokratikus ellenzék a zsidóság érdekeit is képviselik.


Van még esetleg olyan aki így gondolkodik mint én?



2020. jún. 26. 11:44
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
41%
Dint1t i love U...
2020. jún. 26. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
81%
Első lehetőség, hogy provokatív kérdés. Második lehetőség: azért mert zsidó származású vagy, miért kell rögtön baloldali beállítottságú lenni. Maderspach Viktor is német származású volt, attól teljes értékű és érzelmű magyar emberré vált. Téged mi gátol meg abban? A hazafiság nem egyenlő azzal, hogy utáljuk a cigányokat, zsidókat stb. Szerintem egy zsidó származású ember is tud magyar érzelmű, hazafias lenni, ha magának érzi a magyar történelmet, múltat. Sok ember nem a zsidó származásodat utálná, hanem a hozzáállásodat. SZDSZ, MSZP, Gyurcsánnyal az élen tipikus magyargyűlölő pártok, a magyar identitás rombolói( és most nem arra értem, hogy mekkora rasszistáknak kellene lennünk) és te csak azért állsz oda, mert a származásod alapján szerinted téged kirekesztenek. Talán ha a magyarság javát segítenéd, jobban elfogadnának. Azt meg te is tudod, hogy nem lesz itt semmiféle cigány, meg zsidóüldözés, meg a mai modern világban kivitelezhetetlen lenne. Plusz inkább hallgatnál erről, hamár a fajtáid öldösik a palesztinokat.
2020. jún. 26. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
51%

"mert mindkét oldal demokráciában gondolkodik és a nyugati liberális értékek mentén politizálnak."


Most viccelsz?

2020. jún. 26. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
83%

Nem lenne baj, mert egykutyák.

A baj csak annyi, hogy "jónak" tartod a posztkomcsikat.

2020. jún. 26. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

2-es! Az én fajtám öldösi a palesztinokat? Az arabok, köztük a HAMASZ nevű terrorszervezet lövi folyamatosan Izraelre a rakétáit és gyilkolják a zsidókat. Az arabok legszívesebben a tengerbe dózerolnák Izraelt. Izrael a zsidók őshazája, 1948 óta a környező muzulmán államok megállás nélkül támadják őket. Izrael csak megvédi magát!

A muzulmánoknak nincs keresnivalójuk sem Izraelbe, sem Európába. Én ellenzem a bevándorlást Európába, mert az iszlám veszélyt jelent a nyugati liberális normákra. Nem vagyok magyargyűlölő de te viszont a kommented alapján valami Mi Hazánkos lehetsz. A baloldali és liberális pártok nem magyargyűlölők, ezt is csak a szélsőjobb terjeszti.

2020. jún. 26. 13:02
 6/13 anonim ***** válasza:
61%

Nincs ezzel baj, bár ezzel erősen vitatkoznék, hogy "Gyurcsány is egy tisztességes demokrata politikus volt akinek voltak hibái de kinek nincsenek?" Mert szerintem nem jó politikus, nem tisztességes, hanem egy megalomániás alkoholista, és olyan "hibái" voltak, amik majdnem csődbe vitték az egész országot...

Szerintem válaszd akkor a kisebbik "rosszat", maradjon a Fidesz! De nyilván döntened, neked kell...

2020. jún. 26. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
37%
Baj, mert mindkettő ugyanaz a posztkomcsi, hazaáruló csürhe. El kéne takarítani őket a Földről.
2020. jún. 26. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
45%
Ez a baja ennek az országnak. Az ellenzék erőtlen, töketlen, tehetségtelen, széthúzó és képtelen a megújulásra. Ezért sokan választják a hatalmon lévő kormányt, akik igaz, hogy egy "kicsit" hazudnak, lopnak, csalnak, két lábbal tiporják a demokráciát, szétzilálják a gazdaságot, elszegényítik az országot, ellehetetlenítik az oktatást, a kultúrát, az egészségügyet, stb., de legalább a miénk, még ha sokaknak meg is akad a torkán.
2020. jún. 26. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Ha tényleg zsidó vagy, akkor tudod, hogy Izrael a megalakulása pillanatában megtámadta Egyiptomot. Amit ma Izraelnek nevezünk, az ugyanúgy őshazája az ott élő muzulmánoknak. 1700 környékén a mai Izrael területének csak 2% volt zsidó.

Abszurd, de Izrael közvetve Hitlernek köszönheti a létezését. Ha ő nincs, akkor senkinek nem tűnt volna fel, hogy van egy 2000 éves nép, akik képtelenek voltak fenntartani egy államot.

Brit terület volt a mai Izrael. Nem a zsidóktól foglalták el, de nekik adták vissza. Garantálva ezzel az állandó konfliktust. Izrael ilyen formában történe létrehozás maga az agresszió! Ha én elveszek (vagy megkapok) valakinek a területéből, akkor nem mondhatom, hogy engem támadnak, én csak védekezek!

2020. jún. 26. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
90%
Kedves kérdező: Szóval ha én kijelentem, hogy az SZDSZ egy bukott, nemzetáruló párt volt, akkor rögtön Mi Hazánkos vagyok, meg szélsőjobb, csak azért, mert zsidó származásod létére éppen így gondolod? Te kiabálsz rasszizmust, mikor kijelented, hogy pl. a muzulmánoknak nincs helye Európában?
2020. jún. 26. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!