Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok Karácsony Gergely...

Mit szóltok Karácsony Gergely újabb remek akciójához? Többi lent...

Figyelt kérdés

Karácsony a veszélyhelyzet utolsó napján elköltött 10 milliárd forintot, kihasználva, hogy még egyedül dönthetett.


Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt a főpolgármesterhez került a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatásköre, így a testület megkérdezése nélkül határozhatott fontos kérdésekben. A főváros februárban fogadta el az idei költségvetését, amit Karácsony különleges hatalmánál fogva többször is egy személyben módosított. Április végén ezt kiegészítette egy újabb melléklettel (VI. melléklet), ami ekkor még "csak" 48,4 milliárd forintra rúgott. Már ez is rendkívül komoly tételnek számított, azonban Karácsony a mostani rendeletével 57,1 milliárdra emelte a keretet, ami közel tízmilliárdos plusz kiadást jelent. Magyarán, nem kevesebb történt, minthogy


Karácsony az utolsó utáni pillanatban, a veszélyhelyzet utolsó napján

kiadott egy rendeletet, amiben

egyedül, mindenféle kontroll nélkül

10 milliárd forintnyi közpénz sorsáról döntött.


A Főpolgármesteri Hivatal felújítására van pénz, a Lánchídra nincs...

A Karácsony-féle költségvetés-módosításban több érdekes tétel is szerepel, ezek közül talán a legizgalmasabb, hogy


a folyamatosan pénzhiányra panaszkodó főpolgármester egymilliárd forintot különített el hivatalának felújítására.


A Városháza rekonstrukciója egyébként külön sorban, négy tételben szerepel a költségvetésben. Összesen tehát egymilliárd forintjába fog kerülnie a budapestieknek, hogy a főpolgármester és hivatalnokserege jó munkakörülmények között dolgozhasson.



2020. jún. 22. 20:40
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
59%
Nagyon helyes!
2020. jún. 22. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
62%
Mennyit kapsz érte hogy itt is tolod a fidesz propagandát?
2020. jún. 22. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
61%

Ezt úgy adod elő, mintha a fideszes sáskahad nem lopta volna el ennek az összegnek a többszázszorosát az elmúlt években.

Amig ilyen hülyék a magyar választók addig csak a tolvajokat cserélgetik a vezetői székekben akik módszeresen kifosztják őket.

Teljesen mindegy ki ül abban a főpolgármesteri székben lopott, lop és lopni fog.

2020. jún. 22. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
28%
Karácsony geri ALKALMATLAN!!!
2020. jún. 22. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
11%

#4

Ebben egyetértünk, de a többi az alkalmatlan a másik oldalon is.

2020. jún. 22. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
13%

Bocs elírtam.

Ebben egyetértünk, de a többi is alkalmatlan a másik oldalon.

2020. jún. 22. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
85%

"a folyamatosan pénzhiányra panaszkodó főpolgármester egymilliárd forintot különített el hivatalának felújítására."


Ez az összeg éppenséggel a korábbi 1,5Mrd-ról csökkent a kérdéses rendeletben.


Az új a "M3 akadálymentesítés" projektsor belekerülése.

2020. jún. 22. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
69%

"egymilliárd forintot különített el hivatalának felújítására." Természetesen ez így nem igaz, mert 1) a Városháza-rekonstrukció nem a hivatala. Nem az irodáját, nem a házát, nem a lakását újíTANÁK fel, hanem az épületet, ami műemlék, műemléki védelem alatt áll és már rohad évek óta, mert többek között Tarlós se újíttatta fel. A használathoz elengehetetlen dolgokat újították VOLNA fel és a homlokzatot. 2) 1 milliárd forintból (amennyibe kerülne a felújítás) nem lehet felújítani a Lánchidat. 3) Nem fogják felújítani, pont azért, mert nincs rá pénz. 4) Háborog az összes fideszes, hogy egy műemlék épületet fel akarnak újítani, de amiatt nem háborognak, hogy a műemlék Lánchíd felújítására nem ad annyi pénzt az állam, amennyire szükség lett volna már tarlós idejében is.


+ Természetesen nem egyedül döntött a 10 milliárd felhasználásáról (ellentétben egyes fideszes polgámesterekkel)


+ álljon meg minden felújítás, építkezés a fővárosban, mert a Lánchidat fel kell újítani? A másra szánt pénzt fordítsák a Lánchídra mert a kormány nem hajlandó az ország egyik legfontosabb műemlékének felújítását elegendő pénzzel támogatni? Ha ezt szeretnéd, akkor örülj, mert egy rakás dolog felújítására nem lesz pénz Budapesten, amiért a kormány több pénzt von el Bp-től mint korábban valaha, bármikor is.

2020. jún. 22. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
30%
Szóval most egymás ellen harcolnak, ezért az a válasz hogy csakazért is rohadjon szét budapest? Hajrá fidesz csak a fidesz
2020. jún. 22. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
74%

Az nem az ő magánhivatala, hanem egy 300 éves Népstadion méretű Habsburg laktanya, ami túlélt már néhány országot és nemzedéket, ahogy a ti unokáitokat is túl fogja, és amiből perpillanat potyognak a féltéglák és az asztallapnyi vakolatdarabok a járókelők fejére.


Azt meg ne is firtassuk, hogy a fideszes építőipari lobbi hány trilliárdot kanyarított el magának olyan építkezésekre, hogy néha már azt se tudnák megnevezni, mi a lóҒasz jött ki belőle.

2020. jún. 22. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!