Ki állhat az ELÉG nevű ultrafideszes Facebook oldal mögött?
Tények közlése🤣. Eddig nem ismertem úgyhogy megnéztem. Hát nem láttam még ennyire demamóg, ultafideszes oldalt. És több helyen konkrétan hazudik (a másik oldalon is akad dögivel ilyen forrás sajnos)
És nem vagyok balos, de a kirakott képek elfogultak, demagógk jobb esetben, rosszabb esetben szimplán elferdítik a valóságot...
Nem tudom ki áll mögötte, de ügyesek!
Sajna előre borítékolható hogy hamarosan letiltja őket a facebook, ahogy szokott lenni ha jobboldali véleményről van szó.
#4
A Fidesz mióta képvisel jobboldali véleményt?
Azt talán elfelejtetted, hogy megalakulások elején még egy szélsőségesen liberális párt voltak?
#5 Tudod hogy azóta eltelt 30 év? Hogy amit te "szélsőségesen liberális pártnak" nevezel, az majdnem ugyanazt jelentette mint amire ma a konzervatív, nemzeti jelzőket szokták rakni?
A szélsőségessége abban merült ki hogy a pártállami keretek között el akarta élni a szólás, vélemény és gyülekezési szabadságot, a szabad sajtót, a demokratikus választásokat. A fideszesek olyan korban alapították a pártot maikor a vallás nem volt "divat" az iskolában is, munkahelyen is hátrányos volt vallásosnak lenni, nem is volt szokásban a fiatalokat templomba vinni, Isten hitre nevelni. Meg kellett élniük nekik (ahogy nekem is) azt, hogy családjuk legyen, szülőkké váljanak és kapcsolatba kerüljenek az egyházakkal - ahhoz hogy egyáltalán tudásuk legyen a vallásról, hitről és mindennek a fontosságáról.
A korai fidesz nem a liberalizmust képviselte, hanem egy fiatalokból a rendszerváltás, a pártállam megváltoztatásának szándékával összeállt csapat volt. Azok kerültek össze akik nem úgy képzelték el ezt mint az idősebb mdf-es generáció, vagy az szdsz csapata, akik megint egy régebbi generáción alapultak.
Az első szabad választást követően, amikor már nem a politikai rendszer megváltoztatása volt az elsődleges feladat, akkor a fidesz ketté is szakadt és a liberálisokhoz az szdsz-be át is vándorolt egy részük. nem tudom miért próbálod egy 30 évvel ezelőtti teljesen más helyzet, teljesen más összetételű csoportját egybemosni azzal amit már több, mint 20 éve folyamatosan másképpen képviselnek.
#6
Az a baj, hogy most meg pont, hogy a Fidesz van azon, hogy ne legyen szólás, vélemény és gyülekezési szabadság. Jó példa erre a közmédia, ami kormányzati szócső, és az a rengeteg sajtótermék, amit felvásároltak, és tudatosan arra használják, hogy a tudatlan embereknek az agyát kimossák. Ez szerintem történelmi bűn.
Szóval a 80-as évek végi Fidesz szerintem szemen köpné a mostanit, ha még ma lenne józan eszük, és nem csak azon járna az agyuk, hogy hogyan tudnának egyfolytában ellenségképeket gyártaniuk, meg kisemmizni az embereket a százezer féle adóikkal, meg arról a rengeteg gátlástalanul áttölt törvényekről nem is beszélve, amiket 2010 óta hoztak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!