Elmész csütörtökön tüntetni a Dohány utcába, a cigányok által meggyilkolt magyarok ügyében?
A „Deák téri lincselés” áldozataira készül emlékezni a Mi Hazánk Mozgalom.
„Tégy a magyargyűlölet ellen!” – harangozta be a csütörtök esti budapesti rendezvényt közösségi oldalán Novák Előd, a párt alelnöke, aki a csendőrség visszaállítása mellett szibériai bérrabtartást követelt. A rendezvény az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházánál kezdődik.
Mielőtt törölnék a kérdést addig leírom
Megyek ha Toroczkai is szervez tüntetést szegény Szilágyi Istvánért
Uszítsunk a cigányok ellen, hogyne... Semmi másról nem szól.
Egyébként én sem szeretem a romákat, tartok is tőlük, mert vannak negatív élményeim, de akkor sem leszek soha hajlandó egy másik csoport ellen gyűlölködni.
Akkor már miért nem tüntetnek az intézetek ellen? Azok nem voltak képesek megnevelni azt a gyökér gyereket.
#6
Az a baj, és ezt a mi hazánk is tudja, hogy hiába a bűnözők ellen tüntetnek, a többség képtelen korrekt módon gondolkodni és sokaknak úgyis annyi jön át, hogy "büdös cigányok".
Ugyanaz a pszichológiája, mint mikor a fideszes oldalak tolják a muszlimok által elkövetett bűncselekményeket.
Sok ember rögtön nekiállna írtani őket.
Egyébként a roma társadalomban valóban komoly gondok vannak, de ez nem a genetikában keresendő, így a megoldás sem ott lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!