Ti is elképedtek azon, milyen ügyesen és hitelesen képes a kormány ferdíteni az igazságon és trükközni a számadatokkal?
Ha csak kulásgeri csütörtöki tájékoztatóiből indulunk ki, olyan gyönyörűen leközli azokat az adatokat, hogy nálunk egyébként nem is sok a megnövekedett munkanélküliek száma, természetesen az ország igen nagy része be sincs jelentve, mert kénytelen fekete munkát végezni, hogy ne lopjanak adó formájában a fizetéséből annyit, hogy ne éljen meg, hogy egyébként többmilliós szállítmányok érkeznek védőfelszerelésekből, de érdekes mód 6x-os áron adják a kesztyűket és maszkokat a korábbi árakhoz képest, sőt, sokszor kapni sem lehet, vagy hogy milyen jól bejött a távoktatás, holott rengeteg tanár, diák és szülő is panaszkodik a kivitelezhetetlenségen és az elöregedő tanári kar hiányos technikai tudásán.
Bónuszpont a tesztelések száma, a bejegyzett elhunytak és az betegek száma. Le merem fogadni, hogy május 3-tól villámcsapásra csökkenni fognak a fertőződések és halálesetek számai a kormány által közölt statisztikákon, hála a remek intézkedéseknek.
Ha ez az ügyes és hiteles, akkor nincs több mondanivalóm.
Hosszú vívódás után beláttam mindenki oldja meg a maga problémáit. Úgy tűnik, ez az egyetlen módja annak, hogy a férgese elhulljon. Nehéz elfogadni, de ez van.
Tudod min nem lepődök meg? Hogy az ilyenek mint te, akik "kulásgeri "-znek az első mondatukban, azok hazudnak mint a vízfolyás, mint most is. Meg azon nem lepődök meg hogy ilyen ostobán.
"természetesen az ország igen nagy része be sincs jelentve, mert kénytelen fekete munkát végezni, hogy ne lopjanak adó formájában a fizetéséből annyit, hogy ne éljen meg,"
Na most az ország azon része, aki feketén dolgozik, és nem hajlandó részt venni az adófizetésben, amikor van jövedelme - az ne akarjon semmit azoktól, akik meg legálisan dolgoznak és befizetik azt az adót, amiből ő most magának pénzt követel. Nincs olyan hogy kénytelen feketén dolgozni. Nem kénytelen. Elfogadja, mert azt hiszi hogy ezzel jár jól. Amikor baj van, akkor meg kiderül, hogy nem járt jól, és mégis tartja a markát? Nem! Pontosan erről szól a közteherviselés, a közös adózás, hogy amikor én tudok adózni akkor én fizetek a közösbe amiből másoknak lehet segíteni, ha kell, amikor meg nekem van szükségem a segítségre, akkor azok fizetnek adót, akik akkor dolgoznak.
"hogy egyébként többmilliós szállítmányok érkeznek védőfelszerelésekből, de érdekes mód 6x-os áron adják a kesztyűket és maszkokat a korábbi árakhoz képest, sőt, sokszor kapni sem lehet, "
A szállítmányok nem a patikába érkeznek, hanem az ország egészségügyi rendszerébe. Nem neked, hoyg megvehesd, hanem az orvosoknak, ápolóknak, kórházaknak. Itt vagy az interneten, pillanatonként dugják eléd a hirdetéseket, hogy vegyél ezt meg azt, el sem tudod kerülni a maszkokat, gumikesztyűket, fertőtlenítő szereket. Drága? Igen. Ezt jelenti a piac, ha van kereslet akkor az eladó szabja meg az árat.
"milyen jól bejött a távoktatás, holott rengeteg tanár, diák és szülő is panaszkodik a kivitelezhetetlenségen és az elöregedő tanári kar hiányos technikai tudásán."
Már bocs, de az előbb volt órám - távoktatással. A gyerekeim meg tanulnak a digitális oktatással. Egy hét alatt átállt a teljes közoktatás és nem kellett bezárni úgy az iskolákat, hogy miatta később, nyáron kelljen iskolába járni, vagy év végi vizsgát letenni. Fogalmad sincsen róla mi működik és mi nem. Hazudsz ahogy előtte is.
A május 3-t ti hangoztatjátok. Senki nem mondta hogy ez egy olyan dátum ami kőbe van vésve. Valaki bedobta és most ezen vergődsz te is. Tényleg azt hiszed hogy a kormányzat jósdát működtet és ott mondták ki a tutit, hogy május 3 és vége?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!