Volt jobb kormányunk ennél? Sorold!
"az erős euró meg kivéreztette az exportgazdaságot, volt is munkanélküliség bőven"
Látszik, hogy nem értesz hozzá. Az erős euró (avagy a gyenge forint), pont hogy az exportnak kedvez.
Ezt leszámítva pedig halkan megjegyezném, hogy Bajnai idejében már befagyott a kötvénypiac, Orbánék később nagyobb kamatteherrel vettek fel hitelt, és mindemellett a manyup 3000 milliárdját is mind becsatornázták a költségvetésbe (az IMF hitelkeretből összehasonlításképpen 4000 milliárd forintot használtunk fel akkori árfolyamon). A Bajnai kormány ideje alatt kezdett zsugorodni az infláció és a költségvetési deficit. A munkanélküliség rátája először akkor csökkent jelentősebben, mikor bevezették a közmunkaprogramot, de mind tudjuk, hogy az csak a statisztikát szépítette, valódi munkát nem kínált.
Arról nem is beszélve, hogy az első Orbán kormány kb. egy az egyben Bajnai programját vitte tovább. Ugyanúgy adót emeltek, és a hiányolt/visszavont támogatásokat pedig nem vezették vissza. Szóval lehet itt fújolni az egyetlen embert, aki megpróbált a sz"rból várat építeni, de talán mélyebb bepillantást is lehetne nyerni az akkori időbe, nem pedig csak abból kiindulni, hogy ha valami elromlott, akkor azért mindenki fenékig hibás.
lácikhóógynemértesz hozzá
látszik, hogy nem akarod érteni, hogy mi van odaírva
a bajnai egy kalap szar volt, a szoci kormányzat egy kalap szar volt, és az ország érdemileg 2013ben indult fejlődésnek
tény
"Ezt leszámítva pedig halkan megjegyezném, hogy Bajnai idejében már befagyott a kötvénypiac, Orbánék később nagyobb kamatteherrel vettek fel hitelt, és mindemellett a manyup 3000 milliárdját is mind becsatornázták a költségvetésbe (az IMF hitelkeretből összehasonlításképpen 4000 milliárd forintot használtunk fel akkori árfolyamon). A Bajnai kormány ideje alatt kezdett zsugorodni az infláció és a költségvetési deficit. A munkanélküliség rátája először akkor csökkent jelentősebben, mikor bevezették a közmunkaprogramot, de mind tudjuk, hogy az csak a statisztikát szépítette, valódi munkát nem kínált."
természetesen egy mondat sem igaz, ezek a szokásos klubbrádiós indexes hvg-s 444-es hazugságok a témában
hogyan tudta orbán becsatornázni a 3000 milliárdos manyupot a KÖLTSÉGVETÉSBE, amikor az a pénz egyébként nem létezik? azok mind államkötvények, amit a jóságos szoci kormányok már réges régen elköltöttek
orbán semmi mástól nem szabadult meg, mint ezeknek a kötvényeknek az adósságszolgálatától ami azért bőven bőven bőven nem 3000 milliárd ft
a kötvénypiac nem fagyott be, egyszerűen csak arról volt szó, hogy ésszerű kamatok mellett már senki nem volt hajlandó finanszírozni ezt a szoc-lib bohózatot
forintban már 2005 környékén nem volt hajlandó erre senki
ezzel szemben jól kiröhögték a fideszt, hogy ja majd pont ők fogják forint alapon finanszírozni a költségvetési hiányt
és hoppá hoppá a szoc-libek ebben is tévedtek
mennyi is most a piaci kamat a magyar államkötvényre? negatív vagy erősen 0 közeli?
bajnai alatt azért csökkent az infláció és a kötlségvetési deficit, mert közben iszonyatosakat rúgott bele a magyar szociális rendszerbe, és brutálisra rúgta a munkanélküliséget
és természetesen az sem igaz, hogy a majdnem 1 millió új munkahely akárcsak jelentős részét jelentenék a közmunkások meg a külföldön dolgozók
"A kettő között nincs tiszta kapcsolat, ezzel vigyázz. Egyrészt a gazdaság kifehérítésével is lehet adót növelni, másrészt pedig sokkal több multi van Mo.-on, 2010 óta, mint előtte. Ezek a vállalatok pedig átlagosan többet fizetnek, amiből következik, hogy átlagosan többet is fognak adózni."
Persze, de akkor ez megjelenne a GDP növekedésében. Viszont 2010 és 2017 között gyakorlatialg stagnált a GDP.
Szóval igen, elméletben sok minden lehetséges, viszont tudjuk, hogy a GDP hogyan változott, illetve tudjuk, hogy ez idő alatt 2-300 ezer ember elment.
-----------------------------------------------
"a bajnai egy kalap szar volt, a szoci kormányzat egy kalap szar volt, és az ország érdemileg 2013ben indult fejlődésnek
tény"
Viszont ez azt jelenti, hogy Orbán sem ért hozzá, mivel ő pont azt nyilatkozta, hogy Bajnaiék nagyon jó munkát végeztek, és meg is köszönték azt, amit csinált.
Ha tényleg nem ért hozzá, akkor még eggyel több indok a leváltására.
Amúgy meg ha tévedett volna, akkor cáfoltad volna.
Az igazság az, hogy a fidesz azért inflálta a forintot, mert tényleg az exportnak kedvez, és ezzel akarta a GDP-t feljebb tolni.
-----------------------------------------------
"pénz egyébként nem létezik?"
Ennek ellenére mondjuk még a fidesz is azt közölte, hogy létezett a pénz és megpróbált vele elszámolni. Erről nyilatkozatot is adott ki, de ne zavarjon.
"kötvénypiac nem fagyott be"
De. A válság miatt befagyott, ez tény.
"és természetesen az sem igaz, hogy a majdnem 1 millió új munkahely akárcsak jelentős részét jelentenék a közmunkások meg a külföldön dolgozók"
Amúgy olyan jó, hogy minden állításodra ilyen részletes, kidolgozott bizonyítékokat hozol. Hát, így biztos mindenki neked fog hinni. :DDD
"a bajnai egy kalap szar volt, a szoci kormányzat egy kalap szar volt, és az ország érdemileg 2013ben indult fejlődésnek"
Szerintem ilyen kemény érvekkel és logikával mi ne akarjunk szembeszállni. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!