Orbán milyen emberéletek veszélyeztetéséről beszél, hogy nem szavaztak neki teljhatalmat?
Alex
Ha végighallgattad a parlamenti felszólalásokat, az egyetlen az LMP volt, amelyik talán csak korlátozott felhatalmazást szorgalmazta.
Nem egy országban a köztársasági elnök, az államfő, a hadsereg legfőbb parancsnoka parlamenti hozzájárulás nélkül is kihírdethet rendkívüli állapotot. Az ezzel kacsolatos EU-országonkénti jogszabályok kint vannak valahol a kormányoldalon.
@23: az ellenzéki pártok a szabály szerint benyújtották a módosítási javaslatot a tárgyalás előtt. Arról nem tehetnek, hogy a kormány szokás szerint nem vett róla tudomást és megvan az oka, amiért meg sem említette..
Az meg, hogy egyes országokban milyen szabályok vannak érvényben, ránk nem vonatkozik. Itt azokat a magyarországi szabályokat kell figyelembe venni, amit az állampártunk alkotott a maga érdekeinek megfelelően. És azok egyelőre még nem engedélyezik, hogy a kormányfő mindenféle felhatalmazás nélkül ragadja magához a hatalmat.
Az ellenzéki pártok által benyújtott javaslatokat a kormány megvitatta, amiket helyesnek talált, el is fogadta. Tóth Bertalan is elismerte, hogy a javaslataik nagy részét elfogadták.
Rendkívüli állapot van? Igen.
Adott esetben sürgős, rendkívüli intézkedéseket kell hozni? Igen.
A késlekedések veszélyeztethetik emberek életét? Igen.
A mostani szavazással az ellenzék késleltethetette sürgős, azonnali intézkedések bevezetését? Igen.
@25: ha olyan sürgős lenne, akkor a kormány miért ragaszkodik ahhoz, hogy még egy hétig húzzák az időt ahelyett, hogy holnaptól megkapja a szükséges teljeskörű felhatalmazást?
Innentől kezdve a felelősség 100%-ban a miniszterelnöké...
#26
Csak sürgősséggel lehetett volna napirendbe venni a javaslatot, normál rendben csak a jövő héten lehet.
Így az egy hét késésért a felelősség 100 %-ban az ellenzéké.
Az ellenzék nem a javaslatot szavazta le, hanem a sürgősségi napirendbe vételt -ehhez kell a 4/5-ös többség.
Napirend szerint a 2/3 elég.
Tehát a mostani szavazásnak csak időhúzó jellege volt.
S az időhúzás jelen helyzetben bűn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!