Mit gondolnátok egy olyan programról, ami a határon túli magyarok Magyarországra telepítését támogatná?
Természetesen önkéntes alapon.
Jól járnának az áttelepülők, mert pénzbeli támogatást kapnának az itteni élet elkezdéséhez.
Jól járna Magyarország a plusz munkaerővel.
Jól járnának a többségi országok is, mert megszűnne a magyarkérdés.
Valamint a megmaradásuk is jobban biztosított lenne, hiszen ott csak asszimiláció vár rájuk.
Ezen már én is elgondolkoztam több alkalommal, de erős ellenérzéseket szülne kb. minden részről.
Mert ugye ott van, hogy ezzel gyakorlatilag "feladjuk" Erdélyt és társait. Egyáltalán el akarják-e hagyni az emberek a szülőföldjüket? Hogy éreznék magukat a híres-neves 2004-es népszavazás után? Eltűnt-e már a hatása? Megváltozott-e már a légkör?
Magyarország szerintem is nyerne vele hosszútávon, de amelyik politikai erő ezt felvállalja, az gyakorlatilag szimbolikusan és örökre lemond a trianoni döntés megváltoztatásáról. És legyen az ma már bármilyen valószínűtlen is, az érzelmi ellenállás nagyon erős lesz.
Legalább annyi érv szól ellene mint mellette:
Pénzbeli támogatás - azaz költségvetési forrás, ami más beruházásoktól vonja el a pénzt, miközben a kórházaktól a pedagógusbér-emelésig mindenki sorban áll, nehéz lenne politikailag megindokolni.
Plusz munkaerő: ez mondjuk igaz, de erre jó a "magyarkártya", kettős állampolgárság is, a munkaerő amúgy is a munkalehetőségek és jövedelmek alapján vándorol (ld. Angliába, Németbe sem az ország szépsége miatt mennek ki a honfitársaink).
Magyarkérdés: eszük ágában sincs megszüntetni, a nacionalista pártoknak kell az állandó ellenségkép, a gazdaságilag aktív népesség elvesztése meg ugyanúgy fájna nekik is.
Megmaradás, asszimiláció: a saját külker. pozícióinkat rontjuk ha nincsenek külföldön magyarok, jobb az ha erős nemzeti, etnikai identitással inkább kötődnek és segítenek, közvetítenek.
“ Mert ugye ott van, hogy ezzel gyakorlatilag "feladjuk" Erdélyt és társait.”
Ez már többször is megtörtént többféle szerződés aláírásával. Békék, alapszerződések, stb. Területi követelésünk, ha jól tudom nincs.
“ Egyáltalán el akarják-e hagyni az emberek a szülőföldjüket? ”
Mondom önkéntes alapon.
"Ez már többször is megtörtént többféle szerződés aláírásával. Békék, alapszerződések, stb. Területi követelésünk, ha jól tudom nincs."
Én a lelki oldaláról beszélek. Egy ilyen programnál egyértelműen ki kellene mondani azt (vagy érezni lehetne belőle), hogy mindörökre feladtuk a területi revízió gondolatát.
Ettől a magyar néplélek még messze áll. Sokan hisznek abban, hogy "egyszer egy szép napon" valahogy majd visszakerülnek az elcsatolt területek, együtt az ott élő magyarokkal. Akármilyen irreális is, az érzelmek nem a racionalitásukról híresek.
Nem mi vagyunk az elsők, akiknek ez eszébe jut, lásd Bened-dekrétumok!
De ha önkéntes alapon megy, és a magyar állam anyagi támogatásával, akkor fel lehet hozni jó érveket mellette:
1. Magyarország demográfiai mutatói siralmasak. A fiatal és családos réteg korosztály némi kiszélesedése csak jót tenne. Így nemzeti érzelmek nélkül, csak a gazdasági oldalát nézve is jó "befektetés" lenne.
2. Ezt nehéz lenyelni, de aki tagadja, az magát csapja be: A határon túli magyarok asszimilálódni fognak. Lehet, hogy Székelyföld meg Csallóköz lassabban, de akkor is. Na most ha valakinek minden elveszett magyar lélek fáj, akkor így lehet csak "megmenteni" őket.
---
Egy kérdésem viszont lenne. Voltam egyszer egy határon túli településen, ahol a falunak kb. fele putriban lakó cigány volt, viszont népszámláláson a falu 90%-a magyarnak vallotta magát. Őket is szívesen fogadnád??? Ha nem, hogy szűrnéd ki?
Ez nem hinném, hogy megoldás lenne. Aki akart az szerintem eddig is idetelepülhetett valami módon.
Meg akkor újra lenne "23 millió román", satöbbi. Még ezt az ellenségképet sem szüntetné meg.
“ Igen magyarok maradnának, de ez megoldható úgy is hogy ne kelljen elhagyni hozzá a szülőföldjüket.”
Nem, nem oldható meg, az asszimiláció nagyon erős.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!