Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi van azzal, aki csak egyszer...

Mi van azzal, aki csak egyszer szavaz a külhonban, a Fideszre?

Figyelt kérdés
Hallottam hogy az anyaországi kismagyarok azért képesek dühromaot kapni, mert mi 2x szavazunk. Ez például nem igaz, mert én egyszer szavazok, méghozzá a Fideszre! Az itteni pártok nem képviselik olyan jól az érdekeim mint az anyaországiak, az itteni magyarságot pedig már rég ki éreztették volna a rossz viszonyok, ha nem lenne a Fidesz. Nekünk fontos a szülőföldünk az anyanyelvünk, itt építettük fel az életünk, itt vannak ismerőseink családtagjaink minden ami ideköt, és mi ezt tiszteljük és fáj innen két napra is elmenni. Még is el akarnak minket üldözni, pedig mi itt vagyunk már vagy ezer éve, hogyha nem még több. És azt mondják, hogy mi nem tapasztaljuk a nyakunkon, azt hogy mire szavazunk. Jönne csak ide Gyurcsány meg a Momentum, az ellenzéki nagyhangúakkal együtt, vagy megemberelnék maguk, szorulna beléjük egy kis hazaszeretet, vagy zsákban mennének haza. Úgy vigyázzanak hogy az utóbbi pár évtizedben idetelepült ezt a helyet az otthonuknak jogtalanul tartó emberek is, azt mondják hogy nekünk is szükségünk lenne egy Orbán Viktorra!

2020. febr. 22. 20:39
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

#4

S akkor már csak Lenin összes maradna?


Erről jut eszembe:

Rendszerváltás után főnökünkhöz bejelentkezett egy új politikus. Előtte való este bent maradt, s átrendezte a könyvespolcát. Lenin összes, Berecz: Ellenforradalom tollal és fegyverrel, stb. ment a hátsó sorokba. Reggel bejött a titkárnő, látva, milyen rendetlenül állnak a könyvek, emlékezeből szépen visszarendezte. :-)

2020. febr. 23. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Gyurcsány még mindig nagyobb szocialista mint a keresztény Orbán.
2020. febr. 23. 10:02
 13/16 anonim ***** válasza:
100%
Én is Szerbiai magyar vagyok, 16 éve magyarországon. Sajnos nekem más a véleményem.... ☹️
2020. febr. 23. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
82%

Te örülnél neki, ha a magyarországiak tudnának olyan román pártra szavazni, ami kilopja a széket is a segged alól?

Én úgy vagyok vele, aki nem itt él, az ne is szavazzon! Ez vonatkozzon a nyugatra kivándoroltakra és az erdélyeikre is!

2020. ápr. 8. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%

Üdv. Szlovákiából, nálunk nem engedélyezett a kettős állampolgárság aki felveszi a magyart elveszti a szlovákot.

Az igazat megvalva én ha lehetne sem szavaznék senkire Magyarországon. A felvidéken fizetek adót a helyi politika befolyásolja a mindennapi életem én úgy érzem politikailag nincs közöm a anyaországoban végbemenő folyamatokhoz. Ezért szavazni sem szavaznék.

2020. ápr. 8. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

A Kormány 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelete

veszélyhelyzet kihirdetéséről


A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében,

a 2. és 3. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. A veszélyhelyzet kihirdetése

1. § A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány

következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében

Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki.

2. § (1) A Kormány a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelöli ki.

(2) A miniszterelnököt az (1) bekezdés szerinti feladatának ellátásában Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős

Operatív Törzs segíti.

3. § (1) A veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek.

(2) A Kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.

(3) A Kormány az állampolgárok együttműködését kéri a különleges jogrenddel járó intézkedések végrehajtásában.

2. Záró rendelkezések

4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján 15 órakor lép hatályba.



Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

2020. máj. 6. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!