Horthy idején demokratikus volt Magyarország?
Korábban azt hittem, hogy diktatúra volt, de most tanultuk, hogy volt országgyűlés, volt választás és volt baloldali meg jobboldali ellenzék is. Talán annyi különbség volt, hogy a baloldal nem kerülhetett hatalomra a Bethlen -Peyer paktum értelmében, de a jobboldali nyilas ellenzék ilyen paktumot nem kötött.
Miért mondja mindenki azt, hogy csak 1989 óta van demokrácia, amikor a parlament épülete is jóval régebbi?
Politikai rendszer tekintetében a Fidesz gyakorlatilag a Horthy-rendszert másolja.
Alapvetően demokrácia volt, de előre le voltak osztva a lapok, hogy a Kormányzó Úr Pártja (Egységes Párt) nyeri mindig a választásokat. Az ellenzéket folyamatosan üldözték, bírságolták, betiltották, bebörtönözték, stb. így más pártnak nem is volt lehetősége megnyerni a választást, mint az Egységes Pártnak.
Választások valóban voltak, mindenféle cenzus megkötésével, illetve csak Budapesten volt titkos szavazás.
Vidéken pedig nyílt szavazás volt. Szóval bementél a jobboldali többségű választási bizottság elé, bemondtad, hogy te alkalmasint az ellenzéki szociáldemokratákra szavazol majd aztán másnap a csendőr ment és összeverte a családod.
Magyarországon még SOHA nem volt demokrácia
a lakosság még nem érett meg rá.
"Talán annyi különbség volt, hogy a baloldal nem kerülhetett hatalomra"
Ja, hát csak a baloldal nem kerülhetett hatalomra, akkor az már nem is diktatúra :D
Egyébként a jobboldali és baloldali ellenfeleket egyaránt bebörtönözték, fentebb említették a nyílt szavazásokat, a cenzust, volt, aki többször szavazhatott, szóval meg volt oldva, hogy mindig 60% fölött legyen a kormánypárt.
De nem csak ezen múlik a dolog: Horthy erőszakkal vette át a hatalmat, statáriumot hirdetett, kedve szerint feloszlatta az országgyűlést, időnként belefért egy kis tömeggyilkosság is.
"1: Most demokrácia van, amiben a választásokat a Fidesz nyeri, de az ellenzéknek is lenne esélye, csak valamiért nem szavaznak rá az emberek."
Ahha. Mit is csinált a Jobbikkal az ÁSZ a mostani Kormányzó Úr parancsára?
az ÁSZ semmi olyat nem kért számon a Jobbikon amit más pártoknak ne kellene benyújtania
ennyi
ja, hogy nyakig korrupt a jobbik?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!