Nem fárasztó, hogy John Keats vagy James Macpherson helyett Wass Albert lett a köz, a bulvár s a magát fentebbre rangoló politika szintje?

Mert ha pletyka, vagy gúny is, inkább Daumier firkái, hisz az legalább mosolyogtat, még egy időst is.

Werther szenvedéseit hány diák érzi ma át? Mily mérleg dönti el, mely papir ér ma többet?

Hogyan, hogy nem hallottak még e döntésbirák a japánok egysorosairól? Túl sok helyet foglalnának, az itt az akadály?

Schiller vörösbegyét ki vigasztalja, s ha már Herman Ottó, legalább őt miért nem adják ki újra?

Hisz vészben a hazai madárállomány, az a rengeteg migráns. A könyvespolcokon kereshetjük a kortársakat, ha David Foster Wallace nincs itt.

Vitatárgya lett 1-1 személy, vesszenek a ködbe, úgyse megfoghatóak ezt mondom én.

De a játékra felül a lakosság, akár a gyenge cikkekre, lebutitják, lebánitják a külhonit, azt is mi itt valaha nagy volt, becsmérlik.

Mérlegelik mi itt a költészet, s müvészet, lássunk hát körképet egy korról? Jervis Mcentee naplója helyett, ki ez a Wass Albert, kinek számadásait ily nagyra becsülik?

Karinthy legalább szóbakerülne, de minek is igaz?

Jó ez igy most, a női szem se kéjeleg többé a belga csipkéken, jó most az M1 is.

Tüntetnek a tanárok is, a jó diák pad alatt olvas, ezt elfelejtették?