Miért mondjàk azt, hogy diktatúra van?
#5 "A Kádár-rendszerben is mindenki élt, aki szidta Kádárt, mégis diktatúra volt."
Nem. Pont az a lényeg hogy nem élte túl mindenki.
#19 "Akik már éltek Magyarországon diktatúrában azok állítják, hogy megint ugyanaz a világ, ugyanaz a légkör uralkodik, sőt!"
Nem. Éppen ellenkezőleg! Akik éltek már diktatúrában azok pontosan azt mondják el nektek újra meg újra, hogy fogalmatok sincsen róla milyen diktatúrában élni és hogy még soha lyen jó dolga, szabadsága nem volt senkinek, mint most (ebben az országban).
Akik MŰKÖDTETTÉK azt a diktatúrát és az állampártnak, az mszmp-nek a jogutódjaként az mszp-ben kezdték a rendszerváltás utáni politikai életüket, meg velük szövetségben politizáltak, AZOK állítanak ekkora marhaságot.
A diktatúra működtetői próbálják neked beadni hogy nem ők a rosszak, hanem most van diktatúra, mert az van hatalmon aki őket elzavarta.
Te meg beveszed, mert olyan ostoba vagy.
#20 Mutass már olyat akinek most ugrott az állása és nem éppen az ellenzékiek tették lapátra, akik olyan nagyon diktatúráznak!
Mert itt eddig politikai okok miatt csakis a jobboldaliakat érte hátrány és kár, őket próbálják megfélemlíteni.
#23 Miért kell hülyeségeket leírni? Nem kell 2/3 a törvényhozáshoz, a rendszerváltás óta csak az 1994-1998 közötti mszp-szdsz kormánynak volt még 2/3-a és a többi kormány is köszönte szépen, tökéletesen tudott dolgozni, a parlament meg törvényeket hozni.
A választási törvény nálunk mindig is vegyes rendszer volt és nem kellett a pártlistás szavazáson elérni az 50%-t ahhoz, hogy kormányt lehessen alakítani.
Antall-kormány: MDF, KDNP, FKgP együtt 43%;
Horn kormány: mszp+szdsz = 53%
Első Orbán kormány: fidesz+kisgazdák+mdf = 45%
Medgyessy kormány: mszp+szdsz = 46%
gyurcsány kormány: mszp+szdsz = 49,7% - majdnem 50%
A vegyes választási rendszer alapja hogy mindig az egyéni körzetek a fontosabbak és az nyeri a választást aki több egyéni győztest tud felmutatni. Azért volt 1994-ben kétharmada az mszp+szdsz kormánynak, mert míg az mszp LISTÁN CSAK 33%-t szerzett, az egyéni körzetek 85%-t megnyerte, a 176-ból 149-t. Az szdsz-re nem is volt szükségük a kormányzáshoz, egyedül is ők alakíthattak volna kormányt és ezzel a 33%-os listás eredményükkel is az övék lett volna a törvénykezéshez, kormányzáshoz szükséges többség, a parlamenti mandátumok 59%-a. Az szdsz a fidesszel közösen kampányolt a választáson, majd mégis beálltak az mszp mellé kormányra és az ő 16 képviselőjükkel lett meg az ALKOTMÁNYOZÁSHOZ szükséges 2/3.
A Horn kormány tökéletesen tudott volna működni, törvényeket hozni a maga 33%-os felhatalmazásával és senki nem nevezte volna antidemokratikusnak vagy törvénytelennek emiatt.
"Mutass már olyat akinek most ugrott az állása és nem éppen az ellenzékiek tették lapátra, akik olyan nagyon diktatúráznak!"
"Akik MŰKÖDTETTÉK azt a diktatúrát és az állampártnak, az mszmp-nek a jogutódjaként az mszp-ben kezdték a rendszerváltás utáni politikai életüket, meg velük szövetségben politizáltak, AZOK állítanak ekkora marhaságot."
Mármint ők?
A diktatúra alapkövét a választási törvények torzításával rakta le eddig minden diktátor.
Orbán ezek nyomdokaiban jár!
Ceausescut pont 30 éve nyírták ki - pedig ő is demokráciáról hablatyolt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!