A fideszeseket miért zavarta annyira 2009. elején, hogy az euró árfolyam felugrott 300 forint fölé másfél hónapig?
Figyelt kérdés
Azzal egyáltalán nincs bajuk, hogy a Fidesz 2011. október óta szinte állandó jelleggel 300 forint felett tartja az eurót.2019. dec. 20. 12:52
2/9 anonim válasza:
Mivel a keresetemből jóval többet megengedhetek magamnak, mint akkor, így marhára nem érdekel.
3/9 anonim válasza:
Tavaly 280 ért vettem 12 ezret. Nem tudom a kérdező hol él.
4/9 anonim válasza:
5/9 anonim válasza:
Talán azért, amiért tizenpár éve üvöltötték, hogy a galád kormány behozza a multikat, akik kiszipolyoznak minket… aztán hopp, ők még többet hívtak, és széles nyelvcsapásokkal elégítik ki minden igényüket.
Tippelek: mert köpönyegforgatók és gerinctelenek?
6/9 anonim válasza:
Mert akkor nem ők voltak kormányon, tehát rá lehetett fogni a "bukott baloldalra", hogy miattuk van 300 fölött az Euro. Persze mikor már ők csinálták, akkor nem baj, hanem "gazdasági folyamat".
7/9 árokpart válasza:
Ez ugyanolyan mint az egészségügyi reform. Most pár napja vezették be azt a reformot amit az MSZP-SZDSZ kormány még csak öszödi beszéd nélkül sem kísérelt volna meg.
8/9 anonim válasza:
Kedves 3 as
hiába bombázol priváttal itt is kifejtheted hogy hogyan is vásároltál 280 huf/eurót
Nem pontoztalak le, vártam válaszod amivel megcáfolsz valami forrással hátha téved a világ és nem annyi volt az árfolyam amit be is linkeltem neked.
:)
9/9 anonim válasza:
"Meragyúrcsán". Jobb minőségű válaszuk erre nem nagyon lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!