Átalakulhat egy politikai párt egyházzá, ha a hívei nagyon nagyra tartják?
Nem sok rá az esély, de elvileg igen, ezt hívnám szektának. A KKK is egy politikai megfontolásból indult, később már rítusokat és kultuszt építettek köré, vallás, szekta lett. Mondanom sem kell, hogy ez általában nem a békés, normális pártokkal szokott történni.
Az egyetlen hasonló eset, ami eszembe jutott, habár ott nem pártról volt szó, az VIII. Henrik esete, amikor is politikai megfontolásból létrehozta a "saját" egyházát, az Anglikán egyházat.
Nem az dönti el, hogy mennyire tartja nagyra, hanem a jogszabály:
"Az egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban együtt: egyház) azonos hitelveket valló természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező és az Országgyűlés által elismert autonóm szervezet, amely elsődlegesen vallási tevékenység gyakorlása céljából jön létre és működik. (...)
Az egyesület akkor ismerhető el egyházként, ha
a) alapcélként vallási tevékenységet végez,
b) tanításának lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa van,
c) legalább százéves nemzetközi működéssel rendelkezik vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon, amely húszéves időtartamba beszámít az e törvény hatálybalépése előtt a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján
nyilvántartásba vett egyházként való működés is,
d) alapszabályát, létesítő okiratát, belső egyházi szabályát elfogadta,
e) ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta vagy kijelölte,
f) képviselői nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az
Alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát, és
g) az egyesülettel szemben – működése során – nemzetbiztonsági kockázat nem merült fel,
h) tanai és tevékenységei nem sértik az ember testi-lelki egészséghez való jogát, az élet védelmét, az emberi méltóságot."
Ezek alapján úgy gondolom, hogy nem alakulhat át. Előbb törvényt kell módosítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!