Ha nem lenne közünk az unióhoz, orbán már bevezette volna az észak koreai féle rendszert?
Most mi van?
Miért nem látjátok be, hogy a szavazók túlnyomó többsége a Fideszt tartja érdemesnek a kormányzásra, hol itt a diktatúra?
Fel lettek hatalmazva demokratikus választáson, ha az ellenzék jobb lenne, akkor rájuk szavaztak volna, de csak ilyen fikázásra képesek, mint itt is egyesek, hát ezzel nem lehet választást nyerni - nem tűnt még fel?
Sőt, az ilyen gennyes mocskolódás az ellenzéket utáltatja meg elsősorban.
Nekem legalább is úgy tűnik és ne mond, hogy Fideszes vagyok, mert például utoljára inkább a szőlőbe mentem ki, mert lexarom, ki a polgármester.
Az sem érdekel, ki az ország miniszterelnöke, de annyi tiszteletet megérdemel a többi választó, hogy nem ilyen barbár állat módjára beszéljenek róla és tiszteljék a szavazókat is, akik ugyanolyan polgárok, mint akárki más.
Többség dönt.
Azért kedves kérdező mert aki ilyen kérdéseket tesz fel, az vagy provokál vagy pedig egy belpolitikai analfabéta.
Javaslom tanulmányozz pár észak-koreáróo szóló dokumentum filmet.
Észak koreában kb 5 db weboldal üzemel. Te itt Magyarországon a gyakori kérdéseken teszed fel a provokatív kérdéseidet.
És ezt nem azért teheted meg mert az unio tagja vagyunk.
"Miért nem látjátok be, hogy a szavazók túlnyomó többsége a Fideszt tartja érdemesnek a kormányzásra, hol itt a diktatúra?"
A szavazók többsége Észak-Koreában is Kimet akarja, tehát hol van ott diktatúra?
#14
Ezeket a belső onfókat valamelyik észak koreai cimbidtől kaptad?
Netán saját tapasztalat amit az észak kóreai körutadon szereztél?
Diktatúrában egy párt van és egy jelölt.
Nálunk mindenki arra szavaz, aki neki szimpatikus.
Neked nem szimpi a kormány?
Na és?
"észak koreai féle rendszert"
Előbb tanulj meg írni, aztán nézz meg néhány dokumentumfilmet a Kim dinasztiáról és ha már birtokában vagy némi információnak, kiírhatod az ostoba provokatív(nak szánt) kérdésed. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!