Szerintetek az ellenzék megerősödése a fidesztől fog elvenni szavazókat, vagy az addig semlegeseket fogja maga mellé állítani?
Persze az egész gondolatnak az az alapja, hogy az ellenzék továbbra is képes lesz kooperálni egymással és megtartják az önkormányzati választások adta lendületet.
A kérdés inkább arra irányul, hogy nagyon sok éván át hallhattuk azt, hogy sokan azért szavaznak a fideszre, mert nem látnak erős alternatívát. Szerintetek ők mekkora hajlandósággal fognak átszavazni?
Illetve 2018 óta kifejezetten magas a részvételi arány a választásokon, ez növekedhet még tovább? És ha igen, kinek a javára?
#10, #12-nek:
Arról a Gyurcsányról beszélsz aki már a 2018-as választásokra is összefogást akart, és aki a DK-val a jelenlegi összefogás gerincét alkotja?
Ha az összefogás többi résztvevője nem fejezi be a Gyurcsányozást, akkor a DK ki fog lépni, és az összefogás szét fog hullani.
A DK nélküli összefogás matematikailag értelmetlen.
#14 vagyok:
Dk nélküli összefogás?
Tehát az összes ellenzéki párt közös nevezőre hozása, egységes politika kialakítása, egyhangú döntések összehozása, majd ezután ringbe szállni Fletóval?
Muhaha!
#15, #17-nek:
#16 látja jól
Gyurcsány kikerülhetetlen, ennek oka pedig az, hogy Gyurcsány=DK, DK=összefogás, ergo Gyurcsány=összefogás.
#18 vagyok:
A DK-t támadni hülyeség lenne, ha pedig Gyurcsányt támadja valaki, az a DK-t támadja.
Mikor ismered fel végre?
Ismét #18:
Akkor lehetne reális alapja a Gyurcsány nélküli összefogásnak, ha valakinek sikerülne megbontani a DK belső egységét.
Sok sikert! XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!