A Medián közvélemény-kutató cég 62%-ot (! ) mért a Fidesznek. Ez tényleg lehetséges, mert ha igen akkora Fideszes tarolás lesz két hét múlva mint még soha?
Ez nagyjából 4 millió (!) fideszes szavazót jelentene.
Illetve ahhoz, hogy ez az eredmény kijöjjön ez azt jelentené, hogy a Fidesznek a megyei jogú városokban és Budapesten is 60%-hoz közeli támogatottsága van míg a kisfalvakban átlagosan 70%-hoz közeli.
A Fideszhez közeli közvélemény-kutatók is "csak" 53%-ot mérnek a Fidesznek.
A Mediánosok itt valamit elszámoltak?
1. ebben a mértéktelenül torz és ellenséges (inkább gyűlölködő) közegben nem marad állva, aki nem torzít.
2. igaz ez a válaszoló emberre is. A többség fél, ezért ilyesfajta válaszokat ad: nem tudom még nem döntöttem, nem érdekel, nem megyek szavazni, hagyjanak békén... - ezt aztán lehet konvertálni valahová, csak éppen nincs alapja.
3. Éppen emiatt mondják, hogy közvetlenül előtte dől el. Attól függően, melyik propaganda éppen hogy hat. Még csak azt sem lehet mondani, a fideszes a fideszest gerjeszti, az ellenzéki az ellenzékit. Ugyanis ingatag világban nem lehet megmondani, kit milyen hatás merre lök. Ez a magyarázata a tavalyi hatalmas tévedéseknek is.
4. A közvélemény kutatások figyelését, elemzését politikusoknál értem. Na de szavazóknál? Ott a bizonytalanság mutatója. Mi érdekel egy szavazót ebben? A vélt többségre akar szavazni, hogy ne lógjon ki a sorból? Vagy aszerint megy ellenzéket támogatni, hogy jól vagy rosszul állnak?
5. A politológusok dolga a latolgatás. Normális állampolgárnak viszont van meglapozott véleménye, tapasztalata, és ez dönti el, kire szavaz. A szavazás eredménye így a normalitás mértékére is utal.
4. Ha el is olvasnád a saját magad által linkelt oldalt, megtalálnád a 62 százalékot.
Amúgy én is sokallom azt a 38 százaléknyi birkát/patkányt, de ez van.
Persze, mert csak IQ nullákat kérdeznek meg, akik között több az elvakult Fideszes.
A valóság azonban, hogy van kb 2 millió elvakult Fidesz hívő, meg egy rakás bizonytalan, akiknek jó része csak azért szavaz a Fideszre, mert nem lát jobbat.
#14
Aki azért szavaz a Fideszre, mert nem lát jobbat, az barátok közt is fideszesnek tekinthető.
Ha valakinek 9 év tahóskodás és országpusztítás után is a Fidesz a legszimpatikusabb, az meg is érdemli őket és a sorsát.
Sose becsüld le a Krumpli erejét.
Lehet, hogy neked (a te logikád szerint) ez gusztustalan kampányolási módszer. De ha megnézed az ország korfáját, sokkal több az idősebb, akiknek igenis jól jön ez a krumpli, és ez igenis befolyásolja a szavazatukat. A nyugdíjasoknak, öregedőknek már megvan a saját lakás meg minden, nekik már csak a kaja és rezsi kell. És ebben segít nekik a Fidesz. Ezért van ilyen népszerűségük.
Kérdező "#4-esnek. Októberi kutatás: [link]
és #13
Rendesen végig néztem a linket és szerintem ott csak elírtak valamit.
Nézzétek meg az xls-es adatoknál, nincs köztük olyan hogy 62% lenne a fidesz-kdnp-nél. Egyedül ebben az ábrában szerepel ilyen érték, meg találtam egy mediános szövegben olyan táblázatot, ahol a "választásokhoz legközelebb mért" értékként van ez megjelölve. De konkrétan ilyen támogatottság szövegben sehol nem szerepel, legkevésbé a teljes népesség körében.
Én örülnék a legjobban ha ilyen lenne a fidesz-kdnp támogatottsága most a választás előtt, de irreálisnak tartom az értéket a teljes népességre vetítve, főleg mert nagyon sokan nem is mennek el szavazni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!