Az EP választás után a Fidesz mihez akar majd kezdeni a saját maguk által egyoldalúan felfüggesztett néppárti tagságukkal?
Vagy azt akarják, hogy a 2000-es osztrák forgatókönyv alapján történjenek az események?
"Ugyanezt a megoldást, a „három bölcs" tanácsának megalakítását alkalmazta 2000-ben 14 EU-tagállam, amelyek szankciókat vezettek be Ausztria ellen azért, mert az ÖVP – éppen Wolfgang Schüssel vezetésével – koalícióra lépett az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ). 2000-ben a „három bölcs" – Martti Ahtisaari volt finn államfő, Marcelino Oreja volt spanyol külügyminiszter és Jochen Frowein német nemzetközi jogász – végül arra a megállapításra jutott az ausztriai látogatás révén, hogy az ÖVP és az FPÖ koalíciós kormánya az EU értékeinek és normáinak megfelelően folytatja munkáját." forrás: Index.hu
A választások eldöntik majd, hogy kik lesznek benne a Néppártban. Milyen pártoknak hány képviselője lesz bent - és mennyi éesz a fidesznek.
Ha a Néppárt összetétele úgy fog alakulni, hogy a liberálisok és a most fidesz ellen fellépők kerülnek többségbe, akkor valószínűleg a fidesz nem is fogja végigjátszani a 3 bölccsel a vizsgáatot, hanem kilép. Mert akkor mindegy mi lesz a vizsgálat eredménye, úgyis megszavazzák majd a fidesz kizárását.
Ha viszont azok kerülnek többségbe akik nem akarnák kizárni a fideszt akkor két eset lehetséges. Vagy elég nagy maradna a Néppárt és akkor megéri a fidesznek bent maradni - ekkor jön a 3 bölcs meg a vizsgálódásuk, vagy veszít annyit a mandátumszámából, hogy már jobban megéri a fidesznek egy új pártszövetségben részt venni. Akkor elkezdenek tárgyalni a többi párttal és létre hoznak egy új szövetséget.
Mindenképpen először meg kell várni a választás eredményét az egész EU-ban és csak utána lehet a következő lépésről dönteni.
A néppárt nem fogja visszavenni,úgyhogy mehet a levitézlett lúzerekhez a fasisztákhoz.
Kívancsi leszek ezt hogyan fogjak letolni a szavazóik torkán hogy már nem is titkolják azt hogy kik és mik.
#9
Nem kicsit marhaság állhatatlanak nevezni valakit csak mert 20 évvel korábban kilépett egy szövetségből amibe azóta sem akart visszalépni.
Amúgy ha már 20 év, mi a véleményed az ellenzék pártjairól akik havonta váltogatják a nézeteiket és már azt is letagadják, hogy 4 évvel ezelőtt mit mondtak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!