A Notre Dame-i tűz terrortámadás volt így Húsvét előtt?
Amit 150 év alatt építettek fel, az egy este alatt rommá lett.
Intő jel kellene ez legyen mindenkinek, hogy építeni mennyivel nehezebb, mint rombolni - vagy hagyni, hogy rommá váljon valami, ami értékes.
Bár emlékszem, hogy pár éve Budapesten éppen így égett le egy ház tetőszerkezete a felújítás közben és ott is hatalmas kárt okozott egy feldőlt eszköz, de azért csak ott motoszkál az emberben, hogy nem egyféle üzenet, figyelmeztetés volt-e ez.
Nem is tudom, nekem gyanús ez a sok tűzeset, régebben kevesebb volt.
Lakóházak égnek le, kigyulladnak erdők, szinte rendszeresen a világ minden részén, középületek égnek le, mintha nem is lenne tűzrendészet.
Lehet, hogy egy terrorszervezet kiadta az alvó tagjainak, hogy gyújtogassanak szerte a világban, bár ez elég eszement dolog lenne, de el tudom képzelni azt is, hogy valaki összeveszik egy idegennel, szóváltás naponta van számtalan ok miatt, aztán éjszaka repül a molotov koktél, vagy építkezésnél, felújításnál megszívatnak egy vállalkozót és bosszút áll.
Na persze trehányság is létezik, meg felelőtlen magatartás.
Dolgoztam egy gépműhelybe, a szerelők a mosóbenzinbe pöckölték nagy vagányul a cigit, nem gyulladt ki, mert túl vizes volt, de egyszer nagy volt a kánikula és belobbant a gőze. A pacák ijedtében felrúgta a vödröt és szétfolyt a lángoló benzin, egyenest az aknába, aminek alján ott volt az olajos fűrészpor. A szerelő kicsit megpörkölődött, de ki tudott menekülni, a traktor viszont totál kiégett, mert a poroltó sem működött, annak a széndioxidjával hűtötték egyesek a sört, így nem volt már benne elég.
Minden lehetséges, trehányság, véletlen, terrorakció, de hogy oka van, az biztos, magától nem ég le egy épület.
Ha terrortámadás volna már rég jelentkezett volna a szervezet, hogy ők voltak!
Még egyértelmű balesetekre is rá szokták fogni, csak hogy a hírüket vigye!
"Ha terrortámadás volna már rég jelentkezett volna a szervezet, hogy ők voltak!"
Nem biztos, hogy tudják.
Lehet, hogy nem szervezet aknamunkája, hanem a mohamedánok egyéni gonoszsága, akik gyűlölködve nézik a virágzó keresztény országokban zajló életet.
Más, apróbb jelek utalnak ilyesmire, már maga az, hogy megtartják a szokásaikat, az öltözéküket, a saját köreikben a saria törvénykezést, mutatja, hogy nekik sok minden ellenszenves és nem akarnak úgy élni, mint mi.
Ismert jelenség ez, vélt, vagy valós sérelemért bosszút állni.
Emlékszem egy munkatársammal étteremben voltunk és ellopta a fűszertartókat, a paprika, bors és sótartót, mert drágállotta a számlát, vagy az étel minőségét fitymálta. Aztán az étterem előtt földhöz csapkodta őket, hogy valami kárt csináljon bosszúból.
Kis dolog, de mutatja a gondolkodásmódot.
Sosem fogjuk megtudni. Attól lehet még terror, hogy nem vállalja senki magára. A célt elérte, megrettentést keltett, és kikapcsolt egy fontos keresztény szombólumot. De nem fogja amúgy sem senki sem magára vállalni, mert akkor az iszlámgyűlölet növekede.
Ha terror lenne, a média sem árulná el, mert nem vállalná a felelőséget az esetleges viszontreakcióért illetve nem felel meg a PC-nek sem.
Egyébként szerintem gyújtogatás volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!