Olaszországon belül valóban Bologna a legélhetőbb nagyváros? Ha igen, ez minek köszönhető?
Ezt ki mondta?
Mit értesz "legélhetőbb" alatt?
Én minden második félévben Bolognába járok dolgozni, egy onnan 20 km-re levő kisvárosból, tehát ismerem.
Mit szeretnél tudni?
Azt azért elmondanám neked, hogy tavaly már lépni nem lehetett a parfümtől párolgó feketéktől, akik a piacokat szinte kisajátították, minden árkád alatt dobozokon és dobozokból csecsebecséket árulnak.
Ha nem tudnád, hogy Bolognában vagy, azt hinnéd, hogy valami afrikai városba csöppentél. Az éjszakai életben is jelen vannak, annak minden alvilági következményével.
Én elhiszem neked, hogy VALAMIKOR Bologna a legélhetőbb város volt, ma nem mernék rá mérget venni.
Vagy ha igen, akkor az azt jelenti, hogy a többi még rosszabb.
#3
Minden olasz nagyvárosról, városról nem tudok neked nyilatkozni, de Emilia-Romagna tartomány városait eléggé jól ismerem, némileg Toszkánát is, de nekem legszembetűnőbb ebből a szempontból Bologna volt.
Ez persze nem zárja ki azt, hogy már mindenütt vannak.
Abban a kisvárosban is, ahol lakom az ottlétem alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!