Az EU miért akar fellépni a "tervezett elavulás" ellen?
Azért írtam idézőjelbe, mert az ún tervezett elavulás teljesen jelentéktelen.
A mai műszaki eszközök jóval hatékonyabbak, mint a régebbiek, viszont bonyolultabbak is, ebből adódóan a javítási költségek megemelkedhetnek.
Például, nézzünk egy kocsit.
A mai autók percek alatt 33 fokból 23 fokos belső hőmérsékletet csinálnak, masszírozzák a fenekedet,hűtik az ülést és az okostelefonoddal is kommunikálhatnak.Emellett, alacsony fogyasztás mellett jó menetteljesítményeket produkálnak.
Viszont, ennek azaz ára,hogy hamarabb elromlanak és drága őket javíttatni.
Ez a fejlődéssel jól.
Mondjuk nekem több, mint egy éve van egy Samsung Galaxy S7 Edge és szervizt még nem látott.Pedig az összeesküvés elmélet szerint, el kellett volna romlania, mert megjelent az S8.
Talán azért, mert akadt odafent egy-két ember akinek nem pulykaszar van az agya helyén és rájött hogy hova fog vezetni az erőforrások esztelen pocsékolása
Dicséretes, hogy vannak akik még nem szétverni akarják ezt a bolygót, hanem valamicskét megtartani, hogy azért pár generációval tovább élhessen az emberiség...no meg rájöttek gondolom, hogy hiába találnak itt mindenféle exobolygókat sokcsilliárd fényévre, a mai kémiai meghajtású szarokkal kb. örökké tartana amíg oda eljutnának
szóval a sáskák életformája (felélünk mindent és továbbállunk) nagyon nem fog működni, rövid távon kicsinálja az EU-t, hosszú távon az egész világot, ezért próbálnak lépni amíg nem késő
Biztos lesz olyan, akiknek ez nem fog tetszeni, nekik meg kell mondani, hogy a pofátokat befogjátok, ennyi
Aki még ezután is pampog, egyszerűen le kell lövetni, kész, inkább ő pusztuljon mint az egész bolygó
Pár tucat hulla után majd észbekapnak a cégtulajok, hogy ideje volna minőségi termékeket gyártani, ha kedves az életük
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!