Mi a véleményetek arról, hogy a britek többsége szerint a kisebbségek veszélyeztetik a kultúrájukat?
Véleményem szerint, igazuk van.
Feltételezem, nem az ír vagy francia kisebbségre gondolnak.
Hanem olyanokra, akik nem ehhez a kontinenshez tartoznak.
Mondjuk Londonban már sokat nem veszélyeztet, egyes negyedeben, ha negyed óráig is figyeled a hömpölygő tömeget, akkor sem látsz benne,nehogy brit ,még európai embert sem.
A britek akármennyire alamuszlik,halvérűek,logikus,hogy előbb utóbb még őket is elkezdje zavarni az egyre nagyobb "sokszínűség",illetve ,hogy a brit kultúra veszít a jelentőségéből a saját szigetországában.
Mondjuk, ezek is szólnak, amikor már fáj.Nem kellett volna teleengedni az országot.
Bőven voltak olyan pozícióban, hogy a gyarmatlakókat teljesen megfosztják attól a jogtól,hogy Nagy Britanniába migrálhassanak.
Már a 90-es években is pont elég betelepült ember volt a nyugati országokban, csak akkor még módosabb, magasabb végzettségűek voltak többségben.
Ezidáig szartak bele a britek hogy ki lakik mellettük, a jólét megvolt nem járt a szájuk, most hogy merénylet volt pár degenerált miatt, teljesen elítélik és elzárkóznak az összes Közel-keleti néptől. Ugyanúgy elhülyítette őket ez, mint a Franciákat, Belgákat, Németeket, most már minden idegen a szemükben egy két lábon járó bombaköteg.
Nem csodálkozom rajta.
Vajon ide is jönnek a szokásos "brexit is a kelet-európaiak miatt van" egybites versenyzők?
Érthető, hogy a briteknek is elegük lesz egy idő után. A brexitet is csak azért fogták a kelet-európaiakra, mert az politikailag még korrekt, pedig a briteknek is tele van a töke a sok pakisztánival, afgánnal, arabbal, négerrel, meg indiaival.
Egyenlőre még csak a nagyvárosokra jellemző ez. Ahhoz, hogy ez visszafordítható legyen, az kéne, hogy a britek elkezdjenek sok gyereket vállalni, akik fokozatosan kiszorítják a bevándorlókat.
Mellesleg a folyamat mindenképpen lassulni fog, ugyanis az Egyesült-Királyságba való bevándorlás az EU-ból való kilépéssel szigorodni fog.
Britekről beszélünk, így megint az lesz, hogy valahogy a kelet-európai kisebbségre fogják fogni. Majd megint megvernek egy lengyelt, mert az anyanyelvén mert beszélni.
Egy olyan népről beszélünk, akik inkább kussba törték, hogy megerőszakolják a gyerekeiket, mert féltek, ha feljelentést tesznek, akkor rasszistának fogják hinni őket. Easy Meat című könyv is ezt mutatja be.
Lehet, hogy most ezt mondják, de gyakorlatban mikor oda kellene állniuk, hogy, na akkor dobjuk ki őket mindegyikük inkább visszamegy a házába.
Érthető, aki járt az utóbbi években Londonban, az meg is tapasztalta.
Egyébként a brit kultúrát bármelyik másik veszélyezteti, a rengeteg betelepült magyar és lengyel is.
" Egyébként a brit kultúrát bármelyik másik veszélyezteti, a rengeteg betelepült magyar és lengyel is."
Így van, Manchesterben is egy magyarlengyel volt a merénylő.
Ja, várjunk csak! Lehet mégsem.
Előző: szerintem nem értettél meg.
Nem az emberi életeket veszélyeztetik, hanem a brit kultúrát. A brit kultúra a britektől lesz brit, lengyelektől, indiaiaktól, magyaroktól, pakisztániaktól, pirézektől pedig egy nagy massza lesz.
Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy milyen kultúrák lépnek a brit helyébe. A biztonság és a mindenapi életvitel megint egy más kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!