már csak azért is megkapják :D
féljenek a slotákok csak
Miért olyan fontos téma ez most a fidesznek? Megkérdezték a kintélőket is, vagy csak önérdekű reklámfogás az egész.
Én például nem fogom kérni, pedig magyarabb vagyok a MO-n élőknél.
felvidéki
"Én például nem fogom kérni, pedig magyarabb vagyok a MO-n élőknél.
felvidéki"
szerintem te ne beszélj a határon túliak nevében
oké?
Felvidéken lakom én is, és szerintem nem fog minket hátrányosan érinteni ha felvesszük a kettős állampolgárságot, úgy tudom más európai országokban is alkalmazzák, és nincs semmi gond. Az Új Szóban (felvidéki magyar napilap) azt írták, hogy így nem szavazhatunk Szlovákia nevében az európai parlamenti jelöltekre, de kit érdekel, ha nem szlovákként vagyok európai polgár, hanem magyarként. Most lesznek Szlovákiában a választások és a Ficó és a Slota bandája biztos el akarja tussolni a görögöknek nyújtott támogatást, meg a korrupciós ügyeket, ezért szórakoznak a követségekkel.
Örülök, hogy Magyarországon a FIDESZ került hatalomra az MSZP kormánya helyett, mert az utóbbi nem sokat tett a határon túli magyarokért. Tudtommal a FIDESZ az elsők között foglalkozik majd a kettős állampolgársággal.
a kérdezőnek: magyar vagyok, ezért magyar billentyűzetet használok :D
Megkérném az mszp-seket, hogy ne adják ki magukat felvidékieknek. Vagy ha ezt teszik, legalább ne írjanak ékezetes betűket, mert kilóg a lóláb :D
ennyiböl megkérném a fideszeseket és jobbikosokat h ne adják ki magukat felvidékinek.
nehéz elhinni hogy van akit nem izgat a kettős állampolgárság? 1 dologra jó csak, szavazatot szerezni vele....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!