Milyen megdöbbentő érdekességeket tudtok Európáról?
Az USA háborúban áll Szlovákiával, és Németország jogilag katonailag megszállott ország.
Szlovákia a Másod világháborúban hadüzenetet küldött az amerikaiknak, akik ezt figyelmen kívül hagyták, nem kötöttek békét hivatalosan.
Németország katonai megszállását például a mai napig nem rendezték.
Persze ezek csak elméleti érdekességek, ilyeneket várok.
"2. Világháborúban több lengyel halt meg, mint zsidó. De aki ezt kimondja, az bűnöző."
Mi az, hogy "aki ezt kimondja, az bűnöző?" Hol és mikor találkoztál te olyannal, hogy valaki ezt kimondta, és ezért akár csak megszégyenítették?
Azt se felejtsük el, hogy a lengyel halottak fele zsidó volt. A nem-zsidó lengyel áldozatok száma jelentősen kisebb.
Ha már a lengyeleknél tartunk, megosztanék én is egy érdekességet, nem kisebbítendő a második világháborús veszteségeket: a Lengyel-Litván Államszövetség az 1650-60-as években egy pusztító háborúsorozaton ment végig (aminek nem tudom, hogy van-e magyar neve, angolul "Deluge" néven említik). Ezalatt a lengyel-litván állam becslések szerint lakosságának 1/3-át elveszítette, ami nagyobb, mint a 2. világháborús veszteség (százalékarányban), és önmagában is elég brutális belegondolni! Svédország rengeteg kincset rabolt el a lengyelektől akkoriban, amelyek jó része még ma is svéd kezekben van. Erről az epizódról a lengyel történelemórákon, gondolom, megemlékeznek, de a mieinken egy szó se esett róla.
#11 a második világháborúban összesen 5542000 zsidó halt meg (a háború előtt 8 millió körül volt az össznépesség), Lengyelország embervesztesége 5920000 fő volt ebből 2600000 zsidó és 3320000 nem zsidó (háború előtt 40 millió körül volt az össznépesség). Tehát 2 millióval több zsidó halt meg, mint nem zsidó lengyel.
Ha már erről tilos beszélni akkor minek szólaltál meg?
"2. Világháborúban több lengyel halt meg, mint zsidó."
Magyarból is több halt meg.
Azért szolaltam meg, mert a lengyel zsidók is lengyelek voltak. Vagy ennyire felsőbbrendű zsidónak lenni? A lengyelek útban voltak oroszok felé, ezért mentek át rajtuk többször. És nem csak a németek gyilkolták őket, hanem az oroszok.
Kettőnk közül te tagadod a valóságot. Mégis te vagy a populáris. Kicsavarod, hogy kevesebb lengyel halt meg. Igen, haltak meg lengyel zsidók is. De ők lengyelek voltak. Nem az zsidó állampolgárok voltak.
Miért tilos erről beszélni? Mert a kollektív bűntudat keltés olyan szinten van, hogy törvényt hoztak rá Holokauszt tagadás néven. Gyerekeket, akiknek a történelem tanárjuk nem képes elmondani, mi történt, azokat bírósági végzéssel küldik a holokauszt múzeumba.
A kérdés még az volt, hogy milyen megdöbbentő érdekességek vannak Európáról. Ez mai napig olyan vita ez, amit propagandára használnak és sokan félre értenek, a legtöbbet szerkesztett wiki oldalak között van, és minden nemzetnek más és más a véleménye a saját történelem könyvükben olyan részletekben, amikből gyűlöletet szeretnek kovácsolni azok, akik azt hirdetik, hogy milyen jó együtt élni, közben kísérik maguknak az állampolgársággal való jelzést, ami szerintük megbélyegzés.
A legmegdöbbentőbbek között ez bizony ott lesz még évekig.
A megdöbbentő érdekesség mindig nézőpont kérdése.
Galilei korában megdöbbentő érdekesség, sőt isten ellen való súlyos bűn volt arra gondolni, hogy az ember egyszer repül. A dolog azon múlt, hogy a többség annyira tudatlan volt, hogy ezt elképzelni sem tudta. De voltak néhányan, akik azt is el tudták képzelni, hogyan kell azt csinálni.
Ma se más a helyzet. Nemcsak Európában, de az egész világon megdöbbentő érdekesség, hogy miként van ennyi menekült, hogy Európa vezetői többsége miért viselkedik abnormálisan, hogy Európa népei miért rettegnek és gyűlölnek. Pedig a dolog nyilvánvaló. Csakhogy maiként Galilei korában nem lehetett a tömegeknek elmagyarázni, igenis repülhet az ember, ugyanúgy a mai tömegeknek se lehet elmagyarázni, hogy a helyzet abnormális, néhány gazember (lehet, hogy máshol politikusnak, tudósnak, nagy embernek nevezik) érdeke a helyzet, és ostobaságokat akarnak igaznak beállítani. És elég megdöbbentő, mennyien vevők rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!