Nem durva, hogy Szaúd-Arábia ilyen durva dolgokat megtehet és nem "buktatják meg", az apartheid rendszereket viszont mind kívülről megbuktatták?
Szaúd-Arábia él és virul, az arabok fürdenek az aranyban, közben legális a megkövezés, akár gyerekeket is meglehet kövezni, sőt ki is végezni.
Ez pedig a legabszurdabb:
"Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyik szaúdi vezetője"
Ellenben az apartheid rendszereket kívülről buktatták meg.
Dél-Afrika gazdasági szankciókat kapott a nyugattól, a illetve elkezdték pénzelni Mandelát.A szankciók miatti csökkenő életszínvonal következtében pedig fellázadtak az afrikaiak.
Sőt, a migránsokat is kötelező betelepíteni Európa, nem lehet őket egyszerűen kidobni.
De, bezzeg a szaúdiak azt csinálnak, amit akarnak.
Az USA évtizedeken keresztül támogatta az apartheidrezsimet, és csak az utolsó években szabtak ki rá komolyabb szankciókat (akkor is a kongresszus vitte keresztül a vonatkozó törvényt, Reagan elnök vétóját felülbírálva). Szóval pontosan ugyanez a helyzet itt is. Az érdekes kérdés, hogy egyáltalán miért nem támogatták még tovább az apartheidrezsimet - talán azért, mert már üzleti szempontból is vállalhatatlan volt (értsd ezalatt: úgy gondolták, hogy egy demokratikus Dél-Afrika jobb lenne, mint egy apartheid alatt sínylődő, egyre szegényedő ország, mint üzleti partner).
Szaúd-Arábia ezzel szemben virágzó, gazdag ország. Most tekintsünk el attól, hogy ez a gazdagság arabok és nem-arabok tömegeinek vérére épült, és hogy ezt a gazdagságot az ország lakosságának csak egy szűk elitje élvezi igazán. Ilyen dolgok csak erkölcsös, érző embereket foglalkoztatnak, nem Amerika politikusait. A szaúdi olaj jó üzlet, és ez addig így is marad, amíg nem lesz elsöprő népfelkelés - vagy ott, vagy Amerikában.
Addig csinálnak azt amit akarnak, amíg van olaj. Azaz még úgy 40 esztendeig.
Monokultúrális ország, az olajon kívül semmi egyebük nincs. Ha eljő a "nincs tovább", azaz elfogy az olaj, majd szépen beácsingóznak ők is a többi afrikai ország mellé segílykéért, mert se vizük, se kajájuk, se pénzük nem lesz. Remélem lesz annyi eszünk, hogy egy száraz morzsát se adunk annak a magyargyűlölő tahó csürhének.
A nagyhatalmak lszrják az egyéni szabadságjogokat. Csak akkor avatkoznak be, ha már népirtás folyik vagy úgy kívánja az érdekük.
Szaúd-Arábia szövetséges, nem fognak hozzányúlni, csak ilyen ENSZ-határozatok formájában.
"A nagyhatalmak lszrják az egyéni szabadságjogokat. Csak akkor avatkoznak be, ha már népirtás folyik vagy úgy kívánja az érdekük."
Ennek az állításnak csak az egyik fele igaz. Csak akkor avatkoznak be, ha az érdekük úgy kívánja. Nagyhatalmakat nem érdekli a népirtás.
"Szaúd-Arábiát az olaj teszi értékessé."
Szaudiak mindenben együttműködnek az USA-val, és amíg ez így van senki nem fogja megbuktatni őket. Irakban és Libiában is sok az olaj, de mivel Szaddam és Kadafi nem engedelmeskedet az USA-nak, végeztek velük.
Szaúd-Arábia tulajdonképpen sz@rja az olajat az USA-nak, meg úgy mindenkinek. A GDP több, mint 70-80%-át az olaj teszi ki. Mivel nem fejlesztenek úgy nagyjából semmit (pl nem építenek a turizmusra az UAE-vel ellentétben), így ha elfogy az olaj, akkor visszasüllyednek kb Jemen vagy Irak szintjére.
Mellesleg a térségben egyszerűen szükség van egy ilyen állatias, brutál hatalomra, mint Szaúd-Arábia, hogy fékentartsák a szélsőséges csőcselék jórészét. Ha nem lenne, vagy összeomlana Szaúd-Arábia, akkor gyakorlatilag egy konstans háború és mészárlás lenne a térségben, terrorszervezetek jönnének, mennének, és így tovább.
Ehhez képest semmi az, hogy Szaúd-Arábiában miket csinálnak a szerintük bűnözőknek vélt emberekkel. Tudom, hogy kegyetlenség, de inkább maradjon ez így, minthogy legyen egy hatalmas terület a Közel-Keleten, ami jobb esetben olyan lenne, mint Jemen vagy Irak, rosszabb esetben meg mint az Iszlám Állam. Így is rengeteg a vallási fanatikus, hát még ha egy IS kaliberű terrorállam kezébe kerülne a 2 muszlim szent város, Mekka és Medina. Akkor már megállítani sem lehetne őket, mert nagyon sok embert tudnának fanatizálni, és ebbe a 2 városba amúgy sem léphet be az, aki nem muszlim, így ha érkezne amerikai vagy orosz haderő, akkor máris szétkürtölnék a világon, hogy a (szerintük) hitetlenek a muszlimok szent városát támadják.
18:15 pontosan így lesz :) de ha elfogy az olajuk, még Jemen és Irak is messze megelőzi majd őket. Sőt sz'tem Szomália is. Anno a nomád pásztorkodással tönkrevágták azt a kevés szavannájukat is, ami volt, az ország 95%-a sivatag, nomádok kivételével ott senki nem él, és semmiféle egyéb ásványkincsük, iparcikkük vagy gazdasági pénzhozójuk nincs. Ha kifogynak az olajból, mégis mit tudnának exportálni? Homokot???
Az nem kérdés, hogy össze fog omlani, a kérdés csak az, hogy mikor. A puszipajtás USA nélkül amúgyse érnek édeskeveset se - konkrétan Muhammad Ali ötezres hadserege kásává verte a "legyőzhetetlen vahabita harcosok" negyvenezres seregét. Ennyit érnek a szaudiak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!