Igaz hogy Norvégiában nem lehet menekülteknek hívni a menekülteket mert túl diszkriminatív?
Igaz hogy Magyarországon nem lehet kiposztolni egy fideszes polgármester lakásmutyiját a facebukra és azt lájkolni, mert a rendőrök visznek el mint egy bűnözőt ujjlenyomatot venni?
Ez nem Norvégiában volt, hanem Svédországban (minő meglepő). A svéd TV csatornákon cenzúrázták a bevándorló szót, mintha valami sértés lenne.
Azért kíváncsi vagyok, hogy Svédországban ezek után hogy fognak rájuk hivatkozni.
Ez már komolyan a ló igencsak túloldala. A "bevándorló" (immigráns) szó a büdös életbe sehol sem számít se sértőnek, se diszkriminatívnak. Most aki bevándorol egy országba, azt mégis minek kéne nevezni?
Nevetséges, ahogy erőltetik az "új-svédek" elnevezést.
Svédországban tiltották be az bevándorló szó használatát.
Erről pedig eszembe jut az, amit egy Svédországból Szomália fővárosába VISSZAköltöző újságírónő mondott Svédországról, miután kifejtette a (főleg a médiában uralkodó) kegyetlenül eltúlzott politikai korrektségről a véleményét:
"Svédország veszélyesebb, mint Szomália fővárosa, Mogadishu. Nem mondhatod el itt [Svédországban] az igazságot, az igazságot szigorúan titokban kell tartani, a népet pedig elhallgattatják."
Szerintem ez mindent elmond erről az intézkedésről is.
És a "Bevándorlási Hivatal"-t mire fogják átnevezni?
Új-Svédek hivatala? Röhej.
Svéjd elmebaj. :D
Ha ez kell nekik megérdemlik! (Pedig kár értük.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!